Meglepetésben és fergeteges hangulatban zajlott Akasztón március 9-én a Nőnapi Ajándékműsor. A közel 240 vendég vastapssal, közös énekkel, vidáman ünnepelt vasárnap délután a Faluházban.
Király Piroska konferálása után Suhajda Antal polgármester köszöntötte a vendégeket, tréfás mondókát beleszőve ünnepi gondolataiba. Ezt követte a meglepetés műsor. Csehi Zoltánné Márti Faluház igazgató ötletére és koreográfiájára Szívterápia címmel, az idén kereken 50 éve a településen gyógyító Dr. Palágyi János háziorvost köszöntötték az intézmények vezetői és munkatársaik tánccal, bevonva a doktor urat is, aki, mint páciens vett részt a produkcióban, hatalmas sikerrel.
A műsor fellépői: Némethné Nagy Nóra Akasztó Község Jegyzője, Csehi Zoltánné a Faluház igazgatója, Letoha Bernadett Idősek Napközi Otthonának intézményvezetője, Szabó Etelka Idősek Napközi Otthonának intézményvezető helyettese, Családsegítő Szolgálat munkatársa, Ujvári Gáborné a Polgármesteri Hivatal Adóügyi Csoportjának vezetője, Madácsi Anita a Faluház pénzügyi előadója, kulturális munkatársa.
A ráadás tánc sem maradhatott el, hiszen a közönség vastapssal jutalmazta az előadást.

Majd Szőke Richárd színművész, énekes lépett színpadra, aki a Jóban, rosszban sorozat sztárja, több filmben, színházi előadásban is szerepel nagy sikerrel. A fiatal, tehetséges művész csodálatos énekhangjával bűvölte el a közönséget.

A műsor végén a megjelent képviselő-testület tagjai Suhajda Antal polgármester, Csehi Zoltán képviselő, pénzügyi bizottság elnöke, Borsik Zsolt képviselő és Beniczki Andor külsős bizottsági tag köszöntötték virággal nőnap alkalmából a hölgyeket.

Írta: Csehi Zoltánné
Képek: Páka Lajos
Fotógaléria:
