A vármegyei harmadosztályú bajnokság északi csoportjának 20. fordulójában a Fülöpszállás a Helvéciát fogadta. A két csapat különböző előjelekkel várta a találkozót, ugyanis az elmúlt fordulóban hosszú idő után kapott ki a Fülöpszállás, míg a Helvécia hátrányból fordítva tudott nyerni. A hazaiak szerettek volna visszavágni az őszi vereségért, ami mint a mérkőzés végére kiderült, sikerült is.

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor Török Máté lövését kellett hárítania Szalkainak, a hazaiak kapusának. Az első igazán nagy hazai helyzetre a 14. percig kellett várni. Gyarmati szép egyéni akciója után a jobb felsőbe tartó labdát kitolta a vendégek hálóőre Németh. A 23. percben Cseh-Szakáll kapott egy jó kiugratást, majd nagy helyzetben fölé lőtt. Három perc múlva Vajda jobb oldali beadása után Cseh-Szakáll fejelt közelről a kapusba. A 40. percben szerezte meg a vezetést a Fülöpszállás. Egy bal oldali szögletet követően Tóth passzolta középre a labdát Gyarmati Ferenchez, aki jó húsz méterről eresztett meg egy lapos lövést, mely után a labda a vendég kapu bal oldalában kötött ki 1-0.

Gyarmati Ferenc (kékben) szerzett vezetést a Fülöpszállásnak

A 43. percben a helvéciai Kalló adott be jobbról, majd középen Szabó Gábor fejelt a felső lécre. Az első játékrész utolsó percében Nagy szerzett labdát a középpályán, majd szépen indította a jobb oldalon elfutó Vajdát, aki precízen ívelte középre a labdát Szinkó fejére, azonban a hazaiak játékosa tiszta ziccerbe fölé durrantott.

Küzdelem a labdáért

A második félidőben negyed órát követően Tóth Szabolcs baloldalról elvégzett szabadrúgása után a labda a jobb felsőbe tartott, azonban a vendégek portása bravúrral szögletre tolta a labdát, majd a sarokrúgás után Szinkó lőtt kapura, lövését újra bravúrral védte Németh, majd a kipattanót az előrehúzódó Pusztai Martin lőtte be a kapuba 2-0. Ezek után próbálkoztak a vendégek is, azonban igazán nagy lehetőségig nem jutottak, hol nem találták el a kaput, illetve egyszer nagyot mentett a hazaiak részről Mátyás.

Pusztai Martin duplázta meg a hazai előnyt

Összességében egy küzdős mérkőzést nyert meg a Fülöpszállás a jól küzdő Helvécia ellen.

Fülöpszállási SE – Helvéciai SE 2-0

Fülöpszállási SE: Szalkai (Nagy T.) – File, Mátyás, Gyarmati (Pusztai V.), Cseh-Szakáll (Csernák), Vajda, Szinkó (Pintér), Tóth, Andó, Pusztai M., Nagy A. vezetőedző: Szalkai Lajos

Helvéciai SE: Németh – Torbán, Szabó R. (Bodor), Palásti, Kalló, Szöllősi, Ódor (Török T.), Marton, Török M., Szabó G., Márton (Börönde) csapatvezető: Tímár Zoltán

Szalkai Lajos vezetőedző – Fülöpszállási SE:

– Először is szeretnék gratulálni az ellenfélnek, mert egy határozottan jó vármegye hármas mérkőzést játszottunk velük. Nagyot küzdöttünk, ők is mentek becsülettel. Szerencsére az első félidőben sikerült megszereznünk a vezetést. Onnantól kicsit nyugodtabban játszottunk, ami sajnos rá is nyomta a bélyegét a második félidő első felére. De szerencsére mi tudtuk szerezni a második gólt, ami szerintem végleg megnyugtatta a csapatot. Az ellenfélen is úgy láttam, hogy már beletörődött az utolsó tíz percben, de mint mondtam is, küzdöttek becsülettel, hajtottak rendesen. Próbálkozni azért próbálkoztak, de olyan nagy helyzeteik nem voltak, ami veszélyt okozott volna számunkra. A játékunk nem volt tökéletes. Ez betudható a pálya állapotának is. Vizes volt egy kicsit a fű és nem sikerült levágni meccs előtt, és ez volt rajta az első találkozónk, amióta megkapta a műtrágyát. Azt kértem a srácoktól, hogy a következő három meccsen hét pontot szerezzünk. Azzal úgy gondolom, hogy meg tudjuk őrizni a stabilitásunkat a dobogón. Most egyenlőre ezek a rövidtávú terveink. Gratulálok a csapatomnak a mai győzelemhez. További sok sikert kívánok a Helvéciának!

Tímár Zoltán csapatvezető – Helvéciai SE:

– Idénre sokat fiatalítottunk a tavalyi évhez képest. Az átlagéletkor az nagyban csökkent, a fiataloknak még bele kell jönni. Attól függetlenül egy jó mérkőzést játszottunk ma egy erős Fülöpszállás ellen, akik ugyancsak tele vannak fiatalokkal. Így aki kilátogatott a mérkőzésre egy izgalmas találkozót láthatott. Lehetett volna egy döntetlen a mérkőzés. A csapatunk ment végig, de nem volt annyi gólhelyzetünk. Fejlődő szakaszban vagyunk. Tavaly másodikak lettünk, most az 5-6. hely környékén vagyunk. Ez betudható annak is, hogy négy-öt ember ment és ugyanennyi jött is. Próbálkoztunk, de most ez a találkozó így sikerült. Ősszel mi nyertünk, most a Fülöpszállás. Gratulálok és további sok sikert kívánok nekik!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (63 db kép)
MEGOSZTÁS