A vármegyei harmadosztályú labdarúgó bajnokság közép csoportjának 18. fordulójában a Kaskantyú a Kunfehértót fogadta. A találkozó igazi rangadónak ígérkezett, ugyanis a két csapat között mindösszesen egy pont volt a különbség a forduló előtt, igaz a vendég Kunfehértó egy meccsel kevesebbet játszott. A találkozóra nagyon sokan voltak kíváncsiak, ugyanis a vármegye több településéről is érkeztek nézők és szurkolók, akik egy jó mérkőzést láthattak, melyen csak a gól hiányzott.

Mindkét együttes keményen beleállt a találkozóba, már a kezdetektől. Az első helyzet a vendégek előtt adódott, a 2. percben egy szép akciót követően László Benő került nagy helyzetbe, azonban a hazaiak hálóőre, Rigó jól jött ki és lábbal hárítani tudott. A 21. percben a hazaiak részéről Kerekes Márk lövése kerülte el nem sokkal a kaput.

Rigó László a Kaskantyú kapusa több nagy védést is bemutatott a találkozón

Tíz perccel később újra Kerekes került helyzetbe, azonban lövése végül az oldalhálót találta el. A 34. percben a vendégek dolgozták ki a találkozó legnagyobb helyzetét. Délceg Dusán remek passzal szolgálta ki László Benőt, aki befutott a tizenhatoson belülre, majd Rigó mellett is elvitte a labdát, ami után tíz méterről célba vette a hazai kaput, azonban a gólvonalra visszafutó Kiss Patrik nagyot mentett és kirúgta a játékszert a mezőnybe.

Kunság Baromfi-Kaskantyúi FSE

A második félidőben is folytatódott a nagy iram és a küzdelem a pályán. A védelmek jól állták a sarat, így igazán nagy lehetőség nem is alakult ki. A vendégeknek sikerült a 62. percben egy nagy ziccerig eljutni, amikor is Horváth Ákos ívelését követően Délceg Dusán lőtte el a labdát. Rigó László, a hazaiak kapusa azonban nagyot védett. A vendég részről a csereként beállt Máté-Tóth került tiszta lövőhelyzetbe a 80. percben, azonban ő sem tudott végül a kapuba találni.

A hazai Barthát próbálják szerelni a vendégek

Ezek után igazán nagy lehetőség már nem alakult ki a találkozón az utolsó tíz percben, így maradt a gól nélküli döntetlen. A 0-0-s végeredmény ellenére, a kilátogató szép számú közönség egy nagyon jó iramú és igazán küzdelmes találkozót láthatott. Abban mindkét fél egyetértett, hogy vármegyei első osztálynak megfelelő színvonalú összecsapás volt ez a rangadó.

Kunfehértó KSE

KUNSÁG BAROMFI-KASKANTYÚI FSE – KUNFEHÉRTÓ KSE 0-0

Kunság Baromfi Kaskantyúi FSE: Rigó – Kiss, Karf (Gertner), Tratter, Bartha, Kerekes, Széhn, Hajdú, Kelemen, Heftner (Végh), Kovács csapatvezető: Virág Tibor

Kunfehértó KSE: Gerner – Agócs, Komlós, Grácz L., Délceg, Horváth, Mike, Vincze I. (Földes), Vincze V. (Babud), László (Máté-Tóth), Hajdu (Szklár)

Virág Tibor csapatvezető, Kunság Baromfi-Kaskantyúi FSE:

– A találkozóra úgy készültünk, hogy ez a bajnokság első és második helyosztója. Ez be is jött. Ha a 0-0-s eredményt valaki megnézi, akkor nem tükrözi a mérkőzést. Mind a két csapat végig ment. Látszott, hogy nagy a tétje a találkozónak. A védelmek nagyon jók voltak. Úgy gondolom, hogy mindenki játszotta a saját játékát. Többekkel is beszélve én is azt tudom mondani, hogy ez egy vármegyei egyes színvonalú mérkőzés volt. Így nem biztos, hogy meglesz az aranyérem, de van még négy mérkőzés hátra. Gratulálok az ellenfélnek és a saját csapatomnak is. Meg annak is, hogy közel 300 néző volt. Szabadszállástól kezdve Kecelig, Csengődről, Páhiról, Orgoványról, Kiskőrösről is sokan jöttek, de Akasztóról és Soltvadkertről is. Tehát nem a saját csapataik mérkőzésére mentek, hanem ide jöttek, aminek én nagyon örülök. Ezért megéri focit csinálni. Csak a gól hiányzott a találkozóról. Mindkét oldalon megvoltak a helyzetek. Azért a kapusunk két-három nagy ziccert is fogott. Az első és a második helyezetthez méltó volt a mai mérkőzés. További sok sikert kívánok a Kunfehértónak! Várjuk azt, hogy hátha valaki megfogja őket.

Gertner próbálja becsúszva megszerezni a labdát Komlóstól
Rencsár József játékosedző, Kunfehértó KSE:

– Aki kilátogatott erre a mérkőzésre, az elégedetten megy haza, mert a mérkőzés színvonala az nem vármegye hármas volt. Ebben az ellenfél játékosaival és edzőjével is egyetértettünk. Természetesen jóiramú találkozó volt, mindenki elfáradt. Bennem van hiányérzet, mert úgy gondolom, hogy tiszta ziccerekből nekünk több volt. Az első félidőben volt három, a másodikban kettő, ami tiszta lövőhelyzet volt. De kihagytuk őket, illetve a hazaiak kapusa extrát nyújtott. Tehát pici hiányérzet van bennem, de ha a mérkőzés előtt azt mondják 0-0, akkor valószínűleg aláírtam volna. Van még négy mérkőzés. Nekünk abból hármat meg kell nyerni, akkor nincs miről beszélnünk. És nincs is más célunk csak a bajnoki cím. Mindenki ezért mindent megtesz és beleteszi a munkát a mérkőzéseken. Ma sérülés miatt két játékosunk hiányzott, akik tudtak volna hozzáadni. De akik ma a pályára léptek, úgy gondolom mindent kiadtak magukból. A gól hiányzott csak ma nálunk is. A hazai kapus nagyon jó teljesítményt nyújtott. Látszik, hogy kispályán futsalozik. A testközeli lövéseket szenzációs reflexel védte a második félidőben is, amit fogott az tényleg bravúros volt. Minden dicséretet megérdemel. De ahogy mondtam is, nagyon jó meccs volt. Sok faulttal, sok párharccal. Nem durvult el a meccs. Több ilyen kellene, és akkor szerintem visszatérne a közönség a pálya szélére. Nagyon sokan voltak a találkozóra kíváncsiak. Ez volt az a találkozó, amit mindenki várt már csak a meccs tétje miatt is. További sok sikert kívánok a Kaskantyúnak!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (121 db kép)
MEGOSZTÁS