A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy férfi több mint 90 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát, hevítőrudat és finomra vágott fogyasztási dohányt szerzett meg, amelyet családtagjaival és bűntársaival továbbértékesített.

A vád szerint a budapesti kapcsolatokkal rendelkező „nagykereskedő” vádlott – a kilenc vádlottas ügy másodrendű vádlottja – 2022 áprilisa és novembere között 12 ezer doboz, magyar zárjegy nélküli cigarettát, 700 doboz hevítőrudat, valamint 7,5 mázsa finomra vágott fogyasztási dohányt szerzett meg. A férfi a dohánytermékeket a Kecskeméten élő vádlott társának adta tovább, aki azokat fél év alatt rendszeres haszonszerzésre törekedve továbbértékesítette. Ebben családtagjai – és egyben vádlott társai – is segítették. A családfő távollétében, az ő kérésére, a felesége vette át a kartondobozokban érkező dohányárut, amelyet azután a tanyájuk műhelyében és a kazánházban rejtettek el. A többkilós csomagokban, ömlesztetten érkező vágott dohányt a házaspár elektromos mérlegen fél kilós adagokra porciózva adta tovább. Az áru vevők részére történő kiszállításában részt vett a fiuk is, aki idővel saját vevőkörre tett szert. Ráadásul ő volt az, aki a vákuumcsomagoló gép meghibásodásakor a saját készüléke átadásával kisegítette a szüleit. A család bűnös tevékenységét egy nőismerősük is támogatta azzal, hogy a fővárosból érkező szállítmányok egy részének tárolását az ingatlana melléképületében biztosította.

A családfő a megrendelések és szállítások vevőkkel történő egyeztetése során a termékeket a cigarettás dobozok színe, ízesítése vagy a dobozokon feltüntetett milligramm alapján különböző álnevekkel illette. Volt, akivel a lebukás elkerülése érdekében abban is megállapodott, hogy a szállítmányt a vevő az előre egyeztettet helyen hagyott furgonból kiveszi, a vételárat pedig a járműben hagyja.  A több mint 90 millió forint értékű dohányárunak fél év alatt 22 vevője volt.

Az ügyészség a családfőt és a beszerzést biztosító bűntársát különösen nagy értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntettével vádolja és ezért velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a lefoglalt dohánytermékeket és a csomagoláshoz használt eszközöket el kell kobozni.

Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

A kutatás során készült szemlefotókon a lefoglalt dohánytermékek láthatók.

Kecskemét, 2025. április 23.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

MEGOSZTÁS
Írta: vira