Interjú Sárvári Péterrel, Kecel új tűzoltóparancsnokával

– Középiskolásként a haverokkal jártam be a tűzoltóságra, ami akkor még önkéntes alapon működött. Emellett pedig egy jó hangulatú közösségi tér is volt, billiárdasztallal, rex asztallal és videomagnóval. Utóbbi a ’80-as évek vége felé még ritkaságszámba ment, így a közös filmnézés is egy jó kapcsolódási pont volt. Akkor még egy fős szolgálat volt egy nap, három alkalmazott váltotta egymást 24/48-ban. Riasztás esetén az ügyeletes vitte az autót, és aki épp bent volt, vagy útba esett, az fölült, és ment vele a terepre. Volt, hogy akár tízen is ültünk a kis Csepel 420-as fecskendőn.

– Kiskőrösön, a Petőfi Szakközépiskolában érettségiztem, ezután megszereztem az esztergályos szakmát, majd bevonultam katonának. Leszerelés után jött a lehetőség, ugyanis akkor bővítették háromfősre a szolgálatokat. Éltem a lehetőséggel. Jelentkeztem, felvettek, azóta itt dolgozom. Mindez 1993-ban történt.

– 1994-ben elődöm, Travnik János parancsnok lehetőséget biztosított néhányunk számára, hogy Budapesten elvégezzünk egy önkéntes parancsnoki tanfolyamot. Az egyéves képzés már feljogosított bennünket arra, hogy tűzoltásvezetők legyünk, hogy kárhelynél egyszemélyi felelős beosztású személyként működjünk. 2017–2018-ban aztán elvégeztem az önkormányzati parancsnoki képzést is. A parancsnok időközben nyugdíjas lett, és mivel rajtam kívül senkinek nem volt meg a szükséges végzettsége, kézenfekvő volt, hogy engem kérnek fel a helyére. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra. 2025 februárjában az egyesület parancsnoka lettem, ezt követően pedig márciusban az önkormányzati tűzoltóság közgyűlése is megszavazta a parancsnoki beosztásomat. Így ma már mindkét pozíciót én töltöm be.

– Mikor fiatalok voltunk, jó buli volt bejönni, tűzhöz kimenni, eloltani vagy segédkezni. Aztán ez tovább fejlődött, és az idők során természetessé vált a tenni akarás. Ma már reflex, hogy ha balesetet látok, megállok segíteni. Ez már életforma lett. Tudom, mit kell tenni, és meg is teszem, ha arra van szükség. Nagyon sok ember ilyenkor nem tudja, vagy nem meri megtenni, csak nézi, vagy odébbáll, én és kollégáim számukra is szeretnénk példát mutatni. Bízzanak magukban, higgyék el, hogy amíg a szervek megérkeznek az adott helyszínre, maguk is nagyon sokat tehetnek.

– Ma már nem jönnek be a gyerekek csak úgy, mint régen. Nincs már olyan közösségi erő. De a versenyek még vonzóak lehetnek, és az 50 órás közösségi szolgálat is működik. Ilyenkor az alap képzéseken keresztül megismerik a felszerelést, megtanulják a szerelési ismereteket. Jó látni, hogy sokukat ez érdekli is.

– Technikailag rengeteget fejlődtünk. A gumicsizmás, csőkabátos korszak után ma már modern védőfelszerelésben dolgozunk. A szertár, a járműpark is fejlődött – ma már ugyanazokat a szakmai elvárásokat tudjuk teljesíteni, mint a hivatásosok. Szerencsére vannak a fejlesztésekhez pályázatok, melyek a továbbiakban is segíthetnek bennünket.

– A legnagyobb technikai kihívás most többek között az elektromos autók és napelemek oltása. Ezek veszélyesek, mert magas feszültségű áram van bennük, és sokszor nem is lehet őket áramtalanítani. Külön technológiákat és képzéseket kell rá fejleszteni – mint a tűzoltó takaró, habanyag, oltólándzsa –, de ezek drágák és még nem tökéletesek. Természetesen mi is követjük a fejlesztéseket, megpróbáljuk beszerezni, amit lehet (ezért jók a már említett pályázatok is), hiszen emberéletek múlhatnak rajta.

– Felelősséget. Nemcsak a beosztottakért, hanem a tűzoltóság jövőjéért is. Ha nincs parancsnok, megszűnik a működés. És itt a városunk és a szomszéd települések biztonságáról és tizenhárom ember munkahelyéről van szó. Ezért vállaltam – és mert hiszek benne, hogy van jövőnk. Igyekszem jó parancsnok lenni, de nem könnyű, hogy tegnap még egy voltam a kollégák közül, ma pedig utasításokat adok. Lehet, hogy egy kicsit most még tartózkodóbbak velem kapcsolatban, de szerintem természetes dolog, hogy egy vezetővel szemben kicsit más a viszonya az állománynak. Próbálom megtalálni a középutat– se túl engedékeny, se túl szigorú nem akarok lenni. Még tanulom, hogyan lehet jól vezetni egy egész csapatot, de igyekszem minél jobban végezni a feladatomat.