Az ünnep alkalmából május 23-án hálaadó érseki szentmisére került sor a Szentháromság templomban, majd jubileumi ünnepséggel folytatódott az esemény a Városi Könyvtár és Művelődési Házban.
A köszöntők mellett felidézték az elmúlt húsz év eseményeit, okleveleket adtak át, valamint fotókiállítás nyílt „Hűséggel és tettreKÉSZen – 35 éve az evangélium szolgálatában” címmel.
A köszöntők sorát dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek nyitotta meg, majd Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Makláry Ákos parókus, a KÉSZ országos elnöke, Borbély Béla, a Délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) elnöke, Benedeczki Tamás, Kecel város polgármestere, majd dr. Suhajda János, a KÉSZ keceli szervezetének elnöke mondott ünnepi beszédet, aki elmondta, két évtized távlatából az ember kicsit visszatekint, felidézi az elmúlt időt, ez pedig alkalmat ad arra, hogy átgondolja, mit is jelent a KÉSZ.

– Jézus mondja magáról, hogy „én vagyok az út, az igazság és az élet”, és a KÉSZ egy eszköz arra, hogy az úton maradjunk, az igazságon maradjunk és az élet irányába stabilan tudjunk haladni. Én, amikor túrázom, akkor szeretem a túrabotot. Hasonlattal élve, a KÉSZ olyan, mint egy túrabot, amely az úton stabilitást ad, támaszt ad, erőt ad a jó haladáshoz, segít megelőzni a baleseteket, segít abban, hogy a lábunk ne fáradjon el, segít, hogy az úton stabilabban járjunk, jobban haladjunk, és biztosabban célba érjünk. Én a KÉSZ-t valahol egy ilyen eszköznek tartom. És hogyha sokan megvetnének azért, hogy egy egyszerű túrabothoz hasonlítom Magyarország legnagyobb keresztény civil egyesületét, akkor nyilván ezt a túrabotot nem a Kék-túra csodálatos ösvényein, vagy nem a Kárpátok gyönyörű, néha veszélyes ösvényein használjuk, hanem bizony ezt Jézus útján, igazságán és az életet keresve használjuk. Úgyhogy számomra, vagy számunkra a KÉSZ egy ilyen eszköz kell legyen a továbbiakban is – mondta az elnök.
Szöveg: Csenki Csaba
Fotók: Varga Eszter
Forrás: Kecel Média Facebook oldala
További képek:





