Június 25-én különleges irodalmi élményben lehetett része azoknak, akik ellátogattak a csengődi művelődési házba. Pálinkás Szilvia írónő mutatta be legújabb könyvét, Bennem élő álmod – Egy meg nem élt élet címmel. Az est során a résztvevők nemcsak a regény magával ragadó világába pillanthattak be, hanem egy vetített filmrészlet és egy érzékletes történelmi áttekintés révén azt a kort is közelebb hozhatták magukhoz, amelyben a történet megelevenedik.

Pálinkás Szilvia írónő

A Bennem élő álmod a nagy sikert aratott Genomba zárt örökség folytatása. Míg az első kötet az írónő saját ükanyja sorsát dolgozta fel, az új regény egy generációval közelebbre kalauzolja az olvasót, és egy meg nem élt élet lehetőségeit tárja elénk. Főhőse, Musza Imre, gyermekkora tragédiáit, elvesztett édesanyja emlékét és a nagyapjával való, sorsfordító találkozását követően egy olyan kalandba sodródik, amely országokon és kultúrákon ível át.

Az írónő két kiadott kötete.

A regény különlegességét nemcsak a mély emberi érzések ábrázolása adja, hanem az a történelmileg megalapozott, hiteles háttér is, amely végigkíséri az olvasót. A történet a 20. század eleji Monarchia világába, az 1900-as évek elejének hangulatába kalauzol: a legendás Orient Expressz, a kor építészeti csodái, és az akkor még létező birodalom sokszínűsége teszi még élőbbé és varázslatosabbá Musza Imre kalandját. A részletesen kidolgozott történelmi környezet, az akkori hétköznapok fűszeres illata, a tájak, városok leírása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az olvasó egy időutazás részesévé váljon.

Lehetőség nyílt dedikálásra és könyvvásárlásra is.

Az írónő szívből mesélt a könyv születésének körülményeiről, az írás folyamatáról és arról, mit jelent számára ez a történet. A vetített filmrészletek és a felolvasott részletek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a közönség egy pillanatra maga is részese lehessen Musza Imre kalandjainak és lelki útkeresésének.

A bemutató végén lehetőség nyílt dedikálásra és személyes beszélgetésre is. A csengődi közönség szeretettel és büszkeséggel fogadta az írónőt, aki köteteivel nemcsak egy család múltját tárja elénk, hanem mindannyiunkban mélyen megbúvó érzésekre, emlékekre és vágyakra világít rá.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS