Augusztus 1-jétől a 112-es segélyhívószám tárcsázásakor – ha valaki a jelenlegi, vagy múltbeli gyermekvédelemben élt/élő gyermeket ért abúzus gyanújával kíván bejelentéssel élni – a Hívásfogadó Központ operátora a beszélgetésbe bekapcsolhat egy ügyeletben lévő gyermekvédelemi szakembert is.

A témában Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Lakatos Magdolna r. alezredes, az ORFK Ügyeleti Osztályának vezetője tartott sajtótájékoztatót 2025. augusztus 1-jén Budapesten, a rendőrség igazgatási központjánál – írja a police.hu. 

Fülöp Attila azt mondta, a rendvédelem és a gyermekvédelem együttműködésében megvalósuló program rendezett körülmények között segít mindenkinek letenni a múltbeli terhét, azért, hogy a gyermekvédelemben rend legyen és nyugalom.

Hozzátette: az elmúlt időszakban számos, korábban elhallgatott panasz került napvilágra, amelyet a gyermekvédelemben dolgozók osztottak meg. „Ők jellemzően a sajtóban tették ezt, de ennek nem ott van a helye” – jelentette ki az államtitkár. Hangsúlyozta: a cél, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, és minden egyes ügynek utána járjanak.

Fülöp Attila felidézte: az elmúlt években számos feszes jogszabályt hozott a kormány annak érdekében, hogy a gyermekvédelemben lévő gyerekeket védjék. „Többször módosítottuk a büntető törvénykönyvet és meghoztuk az egyik legszigorúbb gyermekvédelmi törvényt” – ismertette, megjegyezve: a szigorítás nyomán sok ügyre derült fény, és sok ügyben indult eljárás.

Fülöp Attila kiemelte: gyermekvédelemben lévő 23 ezer gyerekről 13 ezer elkötelezett dolgozó gondoskodik. Nekik nyugodt körülményeket kell teremteni, hiszen a gyermekvédelemben elsősorban törődésre, odafigyelésre és szeretetre van szükség – hangsúlyozta az államtitkár, aki arra kért mindenkit, hogy a innentől a 112-es segélyhívó számot vegye igénybe, ha panaszt vagy információt hordoz. A cél, hogy a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot

– fogalmazott.

Lakatos Magdolna rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Osztályának vezetője elmondta: 2014-ben indult az egységes segélyhívó rendszer, melynek keretében két központban, Miskolcon és Szombathelyen fogadják a hívásokat. Itt csörögnek továbbá a 104-es, 105-ös és 107-es hívószámokra leadott hívások is – tette hozzá.

Közölte: az állampolgárok egyre tudatosabban használják a 112-es segélyhívót, mert míg korábban a hívások 70 százaléka terhelte feleslegesen a rendszert, ma már csak 40 százalékos az olyan betelefonálások aránya, amelyek nem igényelnek beavatkozást.

Lakatos Magdolna felhívta a figyelmet arra, hogy a 112-re sms-t is lehet küldeni, a hallássérültek mobilapplikáción is tehetnek bejelentést, emellett a gépjárművekbe épített segélyhívó rendszer jelzései, vagy a Gondosóra program jelzései is ugyanide futnak be.

Az osztályvezető kiemelte: technikailag felkészültek a gyermekvédelmi szakemberek bekapcsolására, és megfelelően kiképezték az operátorokat is az új funkció elindításához. 

Forrás: police.hu, MTI

MEGOSZTÁS
Írta: vira