Augusztus 30-án, szombaton ismét megtelt élettel a csengődi sportcsarnok és környéke, ugyanis megrendezésre került a Csengődi Családi Sportnap, amelyre kicsiket és nagyokat egyaránt vártak a szervezők. A nap mottója hűen tükrözte a hangulatot:
„Tarts velünk! Mozdulj velünk!”
A sportnap délelőtt 10 órakor indult lélekszelídítő testébresztő percekkel Kuncz Timivel, majd 11 órától Zumba Kiss Ibolyával mozgatta meg a résztvevőket. A sportnap dinamikus zárásáról Beszedics Viki gondoskodott Cardio boksz edzésével, amely egyszerre volt kihívás és élmény a sportolni vágyóknak.

A nap folyamán a látogatók különféle sportágakat is kipróbálhattak: asztalitenisz, darts és röplabda várta a sportkedvelőket, de a legnagyobb sikert a darts foci aratta. Mindezek mellett a résztvevőknek lehetőségük volt ellátogatni a rendőrségi és tűzoltósági sátrakhoz is. A kikapcsolódást és jó hangulatot tovább színesítette a falatozó, ahol finomságokkal frissülhettek fel a megjelentek.

A rendezvény főszervezői Szabó Györgyné és Gurbai László voltak, társszervezőként Csengőd Község Önkormányzata működött közre. A Művelődési Ház munkatársai, valamint a Magyar Vöröskereszt csengődi szervezete is hozzájárultak az esemény lebonyolításához.
A szervezők gondoltak a legfiatalabbakra is: a legalább 3 sportágban résztvevő gyerekek között ajándékcsomag talált gazdára, ezzel is emlékezetesebbé téve számukra a sportnapot, és egyben motiválva őket a sportolásra.
Fotógaléria:





