Augusztus 31-én ismét benépesült a Kecelen a Kecel Ring, ahol a második Kelemen József Emlékversenyt rendezték meg.
A motorsport szerelmesei fél 10-től izgulhatták végig a futamokat.
Az esemény célja nemcsak az izgalmas versenyzés, hanem az emlékezés is volt: Kelemen József, vagy ahogyan sokan ismerték, Józsi bácsi vagy Kicsi tiszteletére szervezték meg a rendezvényt. Ő volt a keceli motorsport élet meghatározó alakja, aki több mint 50 éven át vezette az egyesületet.
Tukacs Tamás, a Keceli Moto-Cross SE elnöke így emlékezett:
„A keceli Moto-Cross SE 1967-ben alakult, mint motocross szakosztály. Az akkori keceli motorosok összefogtak, így alapították meg egyesületünket. Elsősorban motocross versenyeket rendeztek Kecel határában, majd 1991-ben kapták meg az önkormányzattól a mostani területet.

Kelemen József volt az egykori alapító elnök, aki több mint 50 éven át vezette az egyesületet. A motoros versenyek mellett a 2000-es évek elején már autós futamok is megjelentek a pályán: roncsderbi, Off-Road és traktor pulling események. 2010 után motorversenyeket már nem tartottak, kizárólag autós rendezvényeket. Józsi bácsi 2019 augusztusában távozott közülünk, azóta az égiek versenypályáin tevékenykedik tovább.”

Az elnök hozzátette, hogy tavaly, halála 5. évfordulóján rendezték meg először az emlékversenyt, idén pedig már a második alkalommal tisztelegtek előtte.
„Az eseményt az augusztusi évfordulóra időzítettük, és próbáltunk minden régi versenyzőt elérni, hogy tiszteletére újra rajthoz álljanak. Bár az iskola kezdés és a tegnapi eső néhány indulót visszatartott, így is baráti hangulatú, jó versenyeknek lehettünk részesei.”
A szervezők ezúton is köszönetet szeretnének mondani azoknak a versenyzőnek, akik vállalták a megmérettetést és hozzájárultak ahhoz, hogy idén is méltó módon emlékezzenek meg Kelemen Józsefről.
Bár a mezőny most kisebb volt a vártnál, a nap hangulata és az összetartozás érzése mindenkinek felejthetetlenné tette az eseményt.
Fotógaléria:






