Interaktív előadással ünnepelték a magyar népmese napját Kecelen
Szeptember 30-án délelőtt vidám kacajjal telt meg a keceli művelődési ház nagyterme: a Kackiás FolkSzínház társulata látogatott el a gyerekekhez, hogy közösen ünnepeljék a magyar népmese napját.
A színpadon a jól ismert „Térülj, fordulj, malmocska” című népmese kelt életre, amely nemcsak mesével, hanem zenével és sok nevetéssel ajándékozta meg az óvodásokat és kisiskolásokat.
Az előadás különlegessége volt, hogy a gyerekek nem csupán nézői, hanem aktív szereplői is lettek a történetnek: a mese alakjait közülük válogatták ki, így ők maguk játszhatták el a szerepeket. A gyerekek lelkesen bújtak bele a mesehősök bőrébe. A színházi élményt közös éneklés és hangszeres zene kísérte, amely még varázslatosabbá tette a hangulatot.
A gyerekek nem csupán nézői, hanem aktív szereplői is lettek a történetnek
Az előadás végén a gyerekeket, kemencében, frissen sütött pogácsával kínálták a művelődési ház dolgozói.
A gyerekeket, kemencében, frissen sütött pogácsával kínálták
,,Köszönjük a pogácsák megsütését és a kemence fűtését: Morvai Miklósnénak, Steinmetz Istvánnénak, Takács Jánosnénak, Bajusz Tibornak és Takács Jánosnak” – írják a Városi Könyvtár Művelődési Ház közösségi oldalán.
Az esemény méltó ünnepe volt a magyar népmese napjának, amely minden évben Benedek Elek születésnapján kerül megrendezésre.