2025. októberében Kecel Város Önkormányzat Óvodája és Bölcsődéje, a Ficánka Szakmai Munkaközössége immár 3. alkalommal csatlakozott a Magyar Szabadidősport Szövetség által meghirdetett Világ Gyalogló(Hó)Nap programhoz, amelynek célja a gyaloglás, mint egészséges életmódot támogató mozgásforma népszerűsítése.
A gyaloglás a Dömötöri kilátótól indult és ugyanide tért vissza, így egy szép, körtúra jellegű útvonalat jártak be. A táv hossza megközelítőleg 3,5 km volt, amely könnyen teljesíthetőnek bizonyult minden korosztály számára.
A csoportot Benedeczki Tamás vezette, aki végig lelkesedéssel és szakmai odafigyeléssel irányította a résztvevőket. A séta során a természet csendje, az őszi táj színei és a jó társaság hangulata tette felejthetetlenné az eseményt.
A programon óvodás gyermekek és szüleik vettek részt, akik közösen élhették át a természetjárás örömét. A túra végén minden résztvevő kellemesen elfáradva, jókedvűen és élményekkel gazdagodva tért haza, megerősítve azt, hogy a mozgás valóban összeköt bennünket.
Pálinkás-Doszpod Éva (Ficánka Szakmai Munkaközösség-vezető)
Forrás és képek: Kecel Város Önkormányzat Óvodája és Bölcsődéje Facebook oldal
Fotógaléria:





