2025. november 7-én Kontor László „Hagyományos kínai orvoslás – az egészséges életmód” című előadása a Tabdi Faluházban került megrendezésre. A hagyományos kínai orvoslás több ezer éves múltra tekint vissza, és az egészség megőrzését a test, a lélek és a szellem harmóniájában látja. A kínai gyógyászat egy egységes tudomány, amely energia alapú és prevenciós medicina.
A rövid bevezetés után az előadó azonnal belefogott tartalmas előadásába, amelyben számos összefüggést és értékes információt tárt fel a hallgatóság számára, többek között bemutatva a teljes egészséghez vezető út öt alappillérét: a helyes táplálkozást, a megfelelő mozgást, a pozitív gondolkodást, a pihenést és a megfelelő mennyiségű víz fogyasztását. A vízfogyasztás nagyon fontos egészségünk megőrzése érdekében, hiszen testünk 2/3-a vízből áll. Aranyszabály: 4 dl vizet igyunk meg 10 testsúly kilogrammonként. Kontor László elsősorban a táplálkozástudomány területén mélyítette el ismereteit.
A táplálkozási hiánybetegségeink az esszenciális tápanyagok hiányából adódik. A hagyományos kínai orvoslás több ezer éves megfigyelések alapján feltérképezte az emberi test energiapályarendszerét (meridiánokat) és leírta hogyan diagnosztizálhatók a hiányok a meridiánok vizsgálatával. Utat mutat a hiányok lehetséges pótlására, de csak a természetben lévő anyagokból építkezik, továbbá receptúrákat dolgozott ki azon elv alapján, hogy mely alapanyagok erősítik egymást.
„Ha pontosan megértjük a vitaminok működését és megfelelően alkalmazzuk őket, akkor az emberi szenvedést olyan mértékben tudjuk majd csökkenteni, amit ma még a legnagyszerűbb elme sem képes elképzelni.” – Szent-Györgyi Albert

A természetes vitaminok felszívódása kiemelkedően magas, akár 97%-os, beépülésük pedig teljes. Ezzel szemben a szintetikus vitaminok felszívódása és beépülése jóval alacsonyabb, ezért fontos odafigyelni a minőségükre, mivel túlzott fogyasztásuk a májra és a vesére is jelentős terhelést róhat.
Az előadó ezután részletesen kitért a népbetegségeinkre, azok kialakulási okaira és szerveink működésével való kapcsolataira. Ha egy szervünkkel probléma van, akkor a meridiánpályája mentén bárhol okozhat problémát, tünetet, megbetegedést. Leggyakoribb népbetegségeink: cukorbetegség, érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, csontritkulás, gerincsérv, prosztata problémák, reflux, nőgyógyászati és daganatos betegségek.
Részletesen kifejtette szerveink feladatát, valamint a megfelelő működéséhez szükséges feltételeket, nem megfelelő működés esetén a tüneteket és összefüggésüket a meridiánpályákkal. Kiemelte, mely vitaminok milyen szerepet töltenek be a szervezet működésében, és arra is rámutatott, hogy hiányuk milyen tüneteket vagy betegségeket okozhat.
Egyik példa az előadásból: ha a gyomor működésében zavar lép fel, az a hozzá tartozó meridián teljes energiakörében problémát okozhat. Lehetnek térdproblémák, emlőproblémák, generálhat fejfájást is. Lép és a gyomor szoros összeköttetésben van, így egyik diszfunkciója okozhatja a másik szerv megbetegedését is.

Másik példának hozom az epeproblémák elemzését. Az epe rossz működése a teljes testet képes romba dönteni: fejfájás, hát-, derékfájdalom, puffadás, csípőproblémák, elhízás, és foltos hajhullás is jelentkezhet. Kialakulását elősegítheti, ha hosszú ideig nem reggelizünk, ha nincs a reggeliben zsír vagy életvitelszerűen későn fekszünk. Az epehólyag regenerálása máj- és epetisztítással kezdődik. Fontos a B, E, C-vitamin és Omega 3, valamint a természetes zsírok fogyasztása. Midig reggelizzünk és 23 óráig feküdjünk le.
Az előadó a daganatos betegségekről is részletesen beszélt, de szó esett a gyermekkori problémákról, az immunrendszer működéséről és feladatairól is. Ha minden szervünk jól működik esélyünk sincs egy komolyabb betegségre. Az előadás végén a hallgatóságnak lehetősége nyílt arra, hogy kérdéseket tegyen fel.
A teljes előadás meghallgatása segít tisztábban látni szervezetünk működését, megérteni betegségeink kialakulásának okait, valamint azt, milyen lépéseket tehetünk egészségünk megőrzése érdekében.
Képek: Faluház Tabdi Facebook oldal





