A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézménye Óvodája november 11-én emlékezett Szent Mártonra a családokkal közösen a tázlári Művelődési Házban.
Az óvoda apraja-nagyja már napokkal korábban a pannonhalmi apátság védőszentjének legendáját dolgozta fel az óvodai tevékenységekben: a gyerekek megismerték Márton életét, tetteit, a nevéhez fűződő népszokásokat, néphagyományokat. Szorgos kezek készítették a puha tollú libás képeket, festették tenyérnyomattal a csoport libáját, válogatták és morzsolták a kukoricát, játszották el a libás népi játékokat.

Délután libás népmesékre és szent Márton történetére szenderültek álomba a gyerekek. A„Varázskezek” tehetségműhely gyermekei óriási színes molinót rajzoltak „Szent Márton lámpásai” címmel. Alkotók: Rozsi Zoltán, Kószó Bence, Hirsch András, Schütz Janka, Vizi Naomi, Horváth Léna, Kovács Kristóf, Szél Gréta, Csiki Levente, Szabó Anett óvodapedagógus vezetésével. Lászlóné Berta Márta óvodapedagógus az óvoda minden dolgozóját felkérte egy nemes feladatra: ő megírta szent Márton történetét egy látványos, gyermekeknek szóló darabban, a munkatársak pedig legyenek segítségére a színpadi előadásban.
A sokrétű tevékenység csúcspontja a családokkal közös délután volt, amikor az óvoda gyermekei családjuk kíséretében elfogadták az óvoda meghívását a Szent Márton napi délutánra és verseltek, énekeltek a szüleik legnagyobb örömére a Művelődési Ház színpadán a közel 200 főt megmozgató eseményen. A gyermekek vidám előadása után az óvoda dolgozói – a meglepetés művészek adták elő Szent Márton történetét. A gyermeki szemek izgatottan lesték, kik bújtak vajon a színpadi jelmezek mögé. Megelevenedett a gyermek Márton, valamint a felnőtt katona, aki jóságával megmentette egy koldus életét. Vastaps jutalmazta az óvodai felnőtt színi társulatot, kiknek lelkesedése további lehetőséget tartogat a gyermekek ilyen módon való megajándékozására.

Az előadás után a hagyományos zsíros kenyér, tea következett, melyhez a hulladék csökkentése érdekében saját poharukat használták a vendégek. Az óvoda dolgozói által készített papír libabábokkal és Kecelről jövő mézeskalács libákkal kedveskedett az óvoda minden gyermeknek a várva várt lámpás felvonulás kezdetén. Hosszú oszlopban sétáltak a családok a megvilágított lampionokkal, s hirdették Tázlár utcáin Szent Márton jóságát.
Az óvoda köszöni dolgozóinak lelkes és odaadó munkát, Lászlóné Berta Márta óvodapedagógusnak a színdarab megálmodását és irányítását, a szülők felajánlásait a vendégséghez, a Tázlári Konyhának a teát, Vass-Bódi Renáta közművelődési szakembernek a helyszín hangosítását, a Tázlári Művelődési Háznak az ünnepség helyének biztosítását, s minden kedves családnak a részvételt.
Forrás és képek: Szabó Anett tagintézmény-igazgató
Fotógaléria:
Fotók megtekintése (22 db kép)





