November 29-én, szombaton került sor Csengődön az adventi időszak első gyertyájának meggyújtására. A település már napokkal korábban ünnepi díszbe öltözött, feldíszítették a falukarácsonyfát és az adventi koszorút, amelyek a falu központjában teremtették meg az ünnepvárás hangulatát.

A dekor Kis Éva, Gulyás-Suba Judit, Kissné Betty, Hajdu Noémi, Pintérné Veres Ildikó, Szabóné Andi, Szabó György és Szabó Nóra gondos keze munkáját dícséri

A délutáni órákban a Dankó Pista Művelődési Házban Adventi Kézműves Vásár várta az érdeklődőket, ahol különféle kézműves alkotások és ünnepi portékák közül lehetett válogatni.

Krizsán Zsófi és Digner Csaba egyedileg készített forma és desszert gyertyákat kínáltak
Elsőként Pivarcsi Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket, meghitt gondolatokkal emlékeztetve az advent lényegére. Majd ezt követően Havris György katolikus plébános mondta el ünnepi gondolatait, majd meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját, a hit lángját.
 
Havris György katolikus plébános
A gyertyagyújtást a csengődi óvoda Csiga csoportja tette még hangulatosabbá, akik kedves kis ünnepi előadással készültek. A csoportot Markó Emese, Suba-Sebestyén Krisztina és Tóth-Zsámboki Andrea óvónők készítették fel.
Az esemény zárásaként egy barátságos vendégvárásra került sor, ahol a résztvevők együtt melegedhettek és beszélgethettek.
Az apró kezecskék is felmelegedhettek a vendégvárás során
A vendégvárás ideje alatt továbbra is megtekinthető volt a kézműves vásár, így aki szeretett volna, még válogathatott a kézműves darabok közül.
(A kézműves vásáron örömmel köszönthették az alábbi résztvevőket: Alföldi Sajtház, Balla Júlia Éva, Bergerné Harkai Patricia, Berkecz Mónika, Biténé Oskolás Rózsa, Csillagné Marosvölgyi Éva,Dudásné Cila, Gombaszöginé Vargacz Teca, Grego Csilla, Gurbai-Flajsz Erika, Halmai István és Halmai Istvánné (Makó Tímea), Hrutka Mihályné Erzsébet, Kalderás Ingrid, Kastély-Kozma Katalin, Katona Helén, Kerny Tünde, Kiskőrösi Kürtöskalács, Kiss Éva, Kissné Sinkovicz Marianna, Klajkó Benjáminné, Krizsán Zsófi és Digner Csaba, Nagy Julianna, Romfa Piroska, Szűcsné Baranya Tünde, Tamásné Roxána, Tanja Krezdorn, Takács Anikó, Trencsányi Marietta, Vidók Zoltán)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (98 db kép)
MEGOSZTÁS