Felemás őszt tudhat maga mögött a Kecel FC vármegyei első osztályú csapata. Az együttes az őszi szezon végére feljött a 11. helyre, ami az utolsó öt fordulónak volt köszönhető. Ugyanis ezen meccsek közül négyet megnyertek, azonban ettől függetlenül is a szurkolók a csapat és a vezetőség is többet várt az ősztől. Bányai Róbert a csapat kapitánya világított rá a gyengébb szereplés okaira és értékelte az őszi szezont portálunknak.

 

-Mik voltak a célok és a tervek a szezon előtt?

– Az első edzésen, mint ilyenkor szokás a vezetőség és a játékosok leülnek tárgyalni. Sajnos voltak változások a csapatnál, távozott a csapattól Bajnok Noel és Sajdik Áron. Noel Bajára igazolt, Áron pedig iskolai elfoglaltságok miatt nem tudott volna részt venni az edzéseken és a meccseken sem, így ő a Kecel 2-ben folytatja. Voltak érkezők is, Doszpod Tamás, Szabó Zsolt és Gémesi János Akasztóról. Ehhez még csatlakozott Brindza Tamás. Vezetőség és én is abban bíztam, hogy az első 8-ban tudunk majd szerepelni, sajnos ez nem így alakult. Megmondom őszintén, hogy Bajnok Noel nagyon hiányzik a csapatból, de ezen kívül az újonnan érkező játékosoktól is többet vártunk, tisztelet a kivétel, volt aki bele tette a magáét, de volt olyan is aki nem. Ezért szezon közben közösen megegyezett Vata Zalán Gémesi Jánossal, hogy el kell hagynia a csapatot, ugyanis várakozásokon alul teljesített. Szerettünk volna előrébb végezni mint a 11. hely, és a célunk is az volt, hogy az első 6-8 hely egyike legyen.

-Mennyire vagy elégedett a csapat őszi szezonjával?

– A felkészülés azt gondolom jól sikerült, ennek tudatában bizakodóan vágtunk neki a szezonnak. Az utolsó edző mérkőzésen megsérült egy ártalmatlan szituációban Nagy Gábor, így rá nem számíthatott a csapat, több hónapra kidőlt a sorból. Ezt sajnos nem bírtuk el, egy meghatározó játékos, aki a középpályán és a védelemben is nagy tartást ad a csapatnak. Én egyáltalán nem vagyok megelégedve a csapat teljesítményével, azt gondolom, hogy ennél sokkal többet kellett volna tenni edzéseken és bajnokin is. Nagyon sok dekoncentrációs hiba volt, itt a ki nem kényszerített hibákra gondolok, ezekből sajnos mindig rosszul jöttünk ki és gólt, gólokat kaptunk. Kis Péter elmondta mérkőzés előtt, hogy mit kér a csapattól, és sajnos volt olyan, hogy egy percig tartott és hátrányba kerültünk. Nagyon sok párharcot az ilyenek miatt veszítettük el, megbeszéltünk valamit és az ellenkezője történt. Megbeszéltük a hibákat, de sajnos ezek a következő mérkőzésen újra elő jöttek. Ezekkel nem tudunk, tudtunk mit csinálni, fejben nagyon gyengék voltunk. Minden mérkőzésen megvoltak a helyzeteink, amik sajnos kimaradtak, viszont hátul meg minden bement. Én is sokszor rossz döntést hoztam, helyzeteket puskáztam el, nem volt a legerősebb fél szezonom. Így mindent bele értve az egész csapatot, jóval a tudása alatt teljesített. Összességében nagyon nem vagyok elégedett.

Bányai Róbert (zöldben, labdával) nem volt elégedett a csapat őszi teljesítményével

-Pozitív és negatív mérkőzésekből ki emelnél néhányat?

– Sok mérkőzést nem szeretnék kiemelni, de kettőt igen. Jánoshalmán simán kikaptunk 6:0-ra és Hartán 7:1-re, ezek nagyon fájó vereségek voltak, sokszor mérkőzés közben azt éreztem a csapaton, mintha csak a mez ment volna ki a pályára. Nem volt küzdés, hajtás egymásért, de még ennek fejében fegyelmezetlenek is voltunk. Párszor feltett kézzel mentünk ki a pályára, már az első percben rosszul álltunk bele, pedig az ellenfél nem a Real Madrid volt. Nagyon sok meccset egy góllal veszítettünk el, mert nem kellőképpen voltunk élesek, kérdezem én, hogy miért? Hibázni lehet, mindenki hibázik, én is hibázom, ezért játszunk vármegye 1-ben. De még ezzel nincs is gond, hanem azzal annál inkább, hogy bele állunk egymásba és egymásra megy a fújtatás és mutogatás, ez nem nézett ki túl jól. Ezt helyre kell tenni a szezon másik felére, mert ha így marad, az nem visz minket előre, remélem sikerül majd.

Pozitív oldalról mindenképpen az utolsó öt mérkőzésből indulnék ki, amiből sikerült négyet megnyerni. A legpozitívabb az a Hírös-Ép elleni győzelem volt, simán nyertünk 4-1-re, úgy, hogy lehetett volna 6-8 is a helyzetek alapján. Ha ez az utolsó öt mérkőzéses széria nem lett volna, most nagy bajban lennénk a táblázatot nézve. Pozitívnak mondanám, hogy mind a két kapusunk nagyon jó szezont tudnak maguk mögött. Mindegy, hogy ki állt a kapuban, jól teljesített, mindenképpen ők voltak a szezonban a legjobbak.

-Kit, kiket emelnél ki?

– Mindenképpen a két kapusunkat emelném ki Molnár Patrikot és Gillányi Áront. Ők jó teljesítményt hoztak azt gondolom.

-Mit vársz a tavasztól?

– Csak jó dolgokat várok, és ami negatív volt az, menjen át pozitívba. Meg volt ez a csapatnál, csak valami miatt eltűnt. Bízom abban, hogy egy nagy beszélgetés után mindenki másképpen fog hozzá állni a tavaszi szezonhoz és együtt átlendülünk a negatív dolgokon, ha ezek meg lesznek, akkor feljebb tudunk lépni a tabellán. Jó csapat vagyunk és meg fogjuk mutatni, hogy ennél többet tudunk.

 

MEGOSZTÁS