A programra azok jelentkezhetnek, akik 2007. július 1. és 2008. június 30. között születtek. A pályázat április 8-án, szerdán délben nyílt meg, és április 22-én zárul. Jelentkezni az Európai Ifjúsági Portál felületén lehet, ahol egy rövid kvízt kell kitölteni, valamint az EU-val kapcsolatos kérdésekre válaszolni. (MTI)
A nyertesek 2026. július 1. és 2027. szeptember 30. között utazhatnak, legfeljebb 30 napon keresztül. A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportban is nekivághatnak az útnak, ha minden résztvevő a jogosult korosztályba tartozik.
A DiscoverEU elsősorban a környezetbarát közlekedést támogatja, ezért a résztvevők főként vonattal utazhatnak. Ugyanakkor – különösen nehezebben elérhető régiók esetén – buszt, kompot, sőt kivételes esetekben repülőt is igénybe vehetnek.
A program egyik legnagyobb előnye, hogy a résztvevők teljesen szabadon tervezhetik meg az útvonalukat. Így akár felkereshetik Európa legismertebb helyszíneit is:
- Európa kulturális fővárosait,
- UNESCO világörökségi helyszíneket,
- Zöld főváros díjas városokat,
- vagy különböző kulturális és építészeti központokat.
Az utazás során nemcsak városokat fedezhetnek fel, hanem zenei, művészeti és kulturális élményekben is részt vehetnek.
Nem csak az utazás ingyenes
A nyertesek nemcsak az utazási bérletet kapják meg, hanem egy kedvezménykártyát is, amely több mint tízezer szolgáltatásra – például szállásra, közlekedésre, étkezésre vagy kulturális programokra – biztosít árengedményt.
A program külön figyelmet fordít az esélyegyenlőségre is: a hátrányos helyzetű fiatalok számára kiegészítő támogatások is elérhetők, például extra finanszírozás vagy kísérővel történő utazás lehetősége.
Forrás és kiemelt kép: eduline.hu





