Csővári Tamást és édesanyját régen ismerem. Egy tavaszi napon meglátogattam őket. Ahogy ültünk és beszélgettünk a bócsai házban (kezünkben kolbásszal, ahogy kell), néha a tévé képernyőre téved a tekintetünk. Na, nem a sajnos divattá vált háttértévézés zajlott: a tucatnyi mezőre osztott nagy képernyős monitoron ólak, legelők, szénatároló és traktorszín látszott. — Kénytelenek voltunk kamerarendszert beszereltetni — magyarázta Csővári Mihályné Elluska, az édesanya.
Tavaly karácsony előtt csaknem nyolcvan birkával rövidítettek meg minket a tolvajok. Ezres nagyságrendű az állomány, nagy gépparkkal, legelőkkel és értékes berendezésekkel. — Van, aki meg- és van, aki el-termeli a javakat — mosolygunk félig keserűen. Igaz, betyárok mindig is voltak. Na de lássuk, mit is kell ennyire védeni! Autóba ültünk és megindultunk a tanyára.
A volánnál Csővári Tamás, a családfő ül. Szomorú ezt így kimondani, mivel még mindig napi téma az édesapa másfél évvel ezelőtti halála. Eredeti szakmája szőlész-borász, a kecskeméti Kertészeti Főiskolán végzett. Úgy tervezte, hogy ebben az ágazatban megy majd tovább: szőlőket telepített és nagy terveket szőtt a jövő díjnyertes borairól. Azonban az élet úgy hozta, hogy a családi gazdaságukat viszi tovább, amit édesanyjával és bátyjával, Róberttel együtt látnak el. A fő profil a juhászat, a gyepgazdálkodás és a szántóföldi növénytermesztés.
Szóval kiértünk: a birkák unottan táplálkoztak és közben figyeltek minket.
Ez a nyáj magyar húsmerinó — meséli Tamás. Az anyajuhokra ile de france fajtájú kosokat viszünk. Az utód bárányokat aztán az olaszok szállítják el kamionnal. Ezek programozott időben, sűrített elletéssel jönnek a világra. A külföldi megrendelő húsvétra, augusztus 20-ra és karácsonyra viszi a piacra a három hónaposnál nem idősebb bárányokat. Terveink között szerepel egy tenyészállomány kialakítása…
- Na, álljunk meg egy szóra! — vágok közbe. — Ti itt egyfajta születésszabályozást végeztek a puszta közepén?
Na, azért egészségügyi felvilágosítást nem tartunk nekik, tudják ők a dolgukat! — nevet Elluska. — A megtermékenyítés a maga természetes útján történik. A kosok a nyájban külön vannak, csak éppen mi határozzuk meg randi időpontját. Egy anyajuh két évben háromszor ellik. Érdekes, hogy amíg a fialási arány 60 kos és 40 nőstény, addig a pároztatási arány 1 kos 50 anyaállatra. Van tehát mire figyelni a bárányok válogatásakor.
Az állattenyésztés egy életforma!
A jó gazdának ugyanis ez nem munka vagy munkahely, inkább életforma. Kívülről ezért is nehéz és kockázatos ide belecsöppenni. Tamás szerint az állattartás kifejezetten „embert rabló” munkakör. Nincs karácsony, újév vagy kéthetes nyaralás: ez egy nagyon toleráns családot igényel.
- Látom, villanypásztorok hálózzák be a legelőket.
Igen, a technika megold több dolgot is, de emellett kellenek a jó alkalmazottak. A gyepgazdálkodás során, amit lehet, kaszálunk, utána pedig sarjú legeltetünk.
A fű minőségétől függően az egyik legelőn 20 napig, a másikon lehet, hogy csak 5 napig.
Miközben benéztünk a hodályokba és körbejártuk a gazdaságot, sok mindent megtudtam. Például hogy a jerke a 3-12 hónapos nőstény birka, magyarul a „kamaszkortól” az első ellésig. A köretetőnél gyülekeznek, éppen ebédidő van. Mint Csőváriék elmondták, takarmányt is termelnek: zab kukorica, tritikálé, rozs és lucerna kerül a jószág elé. Szükséges minden nap abrakolni, mert Bócsán nem olyan jó minőségűek legelők. Különlegesség, hogy szenást is készítenek, ami végül is egy körbefóliázott lucernabála. Szinte olyan, mint a siló, mert a fóliában összesavanyodik. Tél végéig ezt eszik a birkák, így állandó a tápanyag szinten tartás.
Néhány hét múlva csörgött a telefonom: Tamás volt az. „Gyere ki holnap, birkanyírás lesz! Ilyet még úgysem láttál!”
Hát nem… Több évszázada azonos menetrend szerint zajlanak a pusztában a tavaszi munkálatok: ilyen a fák metszése, az állatok kiengedése, vagy éppen a birkák nyírása. Amíg azonban 50-60 évvel ezelőtt az ollók csattogása zavarta fel az aklok csendjét, a mostani időkben már kizárólag géppel végzik ezt a munkát. Illetve végeztetik. Áprilisban gazdaságonként 1-2 napot ott töltve nyíróbrigádok járják a bócsai határt, megszabadítva a birkaállományt a téli bundától. Jobban mondva gyapjútól.
A dolog rendkívül látványos, és amíg fényképeztem, sok mindent elmeséltek erről a munkáról. Mint megtudtam, egy-egy birkáról 3-4 kiló gyapjú jön le, melynél különbséget tesznek minőség tekintetében a kos, az anyajuh és a bárány szőre között. A kosé a legértékesebb, míg a bárányé annak rövid szálhosszúsága miatt el sem adható: ez lenyírás után megsemmisítésre kerül. Amúgy a gyapjú átvételi ára rendkívül alacsony, kilónként 300 Ft körül mozog. Így szinte csak a nyírás költségeit fedi le, ami viszont minden évben elmaradhatatlan az állattartásban.
A Bócsa környékén dolgozó brigád főként férfiakból áll, és tanyánként kiegészül néhány segítővel. Burai Attila és csapata Mezőberényből érkezett, és mint elmondta, fontos a jó szakmunka. Két ember a „szorítóból”, azaz a nyírásra összeterelt karámból birkákat adogatja a nyolc nyíró keze alá. Egy nyíró a villanyborotvához hasonló szerkezettel akár egy perc alatt is végezhet egy jószággal. Az országos rekord 48 másodperc — ami persze hosszú távon nem tartható, hiszen elkél a pihenő is néha. A gyapjút két ember gyűjti be a bálazsákba, amit másik két személy tapos, tömörít. A birkák tulajdonosa így értékesíti a felvásárlóknak.
A bandagazda feladata a vágás közben — leginkább a homokszemek miatt — elkopott késpengék fenése. A jó hangulat is megvan, hiszen az ebéd és a vacsora nem maradhat el — egy kis borral kísérve!
Betegségek
Tamás közben alaposan átnézi a megnyírt birkáit. A láz és a vitaminhiány ebben a „lecsupaszított” állapotban jobban kiütközik, mint eddig. A baj vitamin injekcióval, illetve más vakcinákkal könnyedén orvosolható, így meglehetősen csekély az elhullás. Ha mégis adódik ilyen, tanácsos felboncoltatni a tetemet, amellyel megállapítható a kór, illetve a belső elváltozás.
Káposzta Lajos
