Magyarország az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot egy polgári jellegű, modern, a feudalizmust felszámoló és a Habsburg Birodalmon belül nagy önállósággal bíró új ország megteremtéséért vívta. Bár a szabadságharc 1849 tavaszán még nagy magyar győzelmeket hozott, Ferenc József császár fő szövetségesétől Oroszországtól kért segítséget és elérte a fordulatot. A hatalmas cári haderő eltiporta a több mint egy éve folyó harcokban kivérzett magyar seregeket.
1849 október 6 –án a majdnem egy éven át tartó szabadságharc befejezését követően az ifjú Ferenc József császár súlyos büntetés kiszabásával akarta megüzenni a magyaroknak: birodalmában nem tűri a lázadást. A császár tizenhárom magyar honvédtábornokot ítéltetett halálra, mindegyiküket nyilvános és megszégyenítő kivégzéssel sújtva.
Az említett napon Arad városában tizenhárom bátor, hősies, és megbecsült magyar hazafi kivégzésére készültek. A halálra ítéltek mindannyian ugyanazon ügyért harcoltak: a magyar szabadságért és a magyar haza megújulásáért. Hittek abban, hogy a reformkor nagyjai: Széchenyi, Wesselényi, Kölcsey, Deák és Kossuth egy modern, új Magyarország alapjait tették le, kivezetve a magyarságot a középkori feudális viszonyok közül.
A halálra ítélt katonai vezetők mindegyike kész volt életét áldozni ezekért a célokért. A végsőkig küzdöttek, mert tudták: a magyar nép régen kiérdemelte már a jogot arra, hogy végre önmagát kormányozza. Harcukat törvényesnek tartották, hiszen 1848 tavaszán az osztrák császári udvar is elismerte a magyarországi reformok szükségszerűségét. Az Udvar meghátrálása azonban csak 1848 nyaráig tartott. Miután az európai uralkodók sorra, mindenütt leverték a forradalmakat, Bécs a magyarok ellen fordult. A szabadságharc kitört és sok ezer bátor magyar katona és tiszt véráldozatát követelte.
A túlerővel folytatott küzdelemben valódi hősök harcoltak. Aulich Lajos hadügyminiszter és Görgey Artúr főparancsnok vezetése alatt Dessewfy Arisztid lovascsapataival Felső-Magyarországon hátráltatta az oroszok előretörését, Nagysándor József tábornok Debrecennél védte meg csapataival a magyar fősereget, Damjanich János és Vécsey Károly pedig a délvidéken készültek a végső összecsapásokra. Eközben Török Ignáchadmérnökként a szegedi sáncok építését felügyelte, Láhner György pedig a nagyváradi fegyvergyár folyamatos működését biztosította. Az említett magyar honvédtábornokok, illetve a legfelső hadvezetésben szolgáló parancsnokok, – köztük Kiss Ernő altábornagy – mindent elkövettek az ellenség feltartóztatásáért. Sajnos azonban az Arad – Temesvár körzetbe történő csapatösszevonás terve hibásnak bizonyult. A túlerő előbb a Szőregi, majd a végső, temesvári csatában is győzelmet aratott.
1849 október 6 –án reggel a legyőzött magyar hősökön súlyos bosszút állt a bécsi udvar. Négy honvédtábornokot golyó általi, kilencet pedig kötél-általi halálra ítéltek.
A történelem soha nem felejti emléküket.
Kiskőrösön a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban is tartanak ma megemlékezést, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
17:30 Kiállítás megnyitó az Emlékmúzeum emeleti galériáján magángyűjtők anyagaiból.
„Jön az orosz, jön, Itt is van már valóba” címmel a kiállítást megnyitja DSc. Hermann Róbert. A bemutató DSc. Hermann Róbert, Krámer Iván és Dobák Géza gyűjteményéből készült.
18:00 Megemlékezés az Aradi falnál a múzeum szoborparkjában
18:30 Könyvbemutató kerekasztal beszélgetéssel egybekötve.
Kovács István két könyve az Érdek és szeretet, valamint a Honvédek, hírnökök, légionisták című könyvei, valamint Hrosonczy Ildikó:Orosz fegyverekkel Ferenc Józsefért című könyve kerül bemutatásra.
Forrás: http://tortenelemtanulas.blog.hu
