Hazánkban a 2000-es évek környékén és az azt követő pár évben álláshiány volt tapasztalható. Munkaerőből nem volt hiány, munkalehetőségből már annál inkább. Néhány évvel később ez a tendencia vészjóslóan megfordult, s ma már folyamatosan komoly szakemberhiány tombol az országban. Magyarországon a betöltetlen álláshelyek száma egyre csak nő, főleg egyes szakmákat tekintve. A gazdaság állapotára is negatív hatással bíró jelenség továbbra is aggasztóan növekvő tendenciát mutat, ami pedig áremelkedési hullámokat, és esetleges gazdasági válságot hozhat magával.
Hivatalos álláspont
A munkaerőhiány a nyugat-magyarországi régiót kevésbé, azonban az ország többi részét már nagyon is érinti. A KSH felmérései alapján az idei első negyed évet tekintve tavalyhoz képest 8,5 %-os, két évvel korábbhoz képest 33 %-os a mélyrepülés, aminek az egyik oka, hogy jó ideje egyre kevesebb gyermek születik hazánkban, így egyre fogy az utánpótlás, a másik pedig, hogy zömében a munkaképes fiatalok hagyják el az országot. Harmadik okként a képzetlenséget, ill. alulképzettséget jelölik meg. Hiába van ugyanis még ma is sok munkanélküli, a végzettségük nem az üresen tátongó állásokhoz megfelelő.
A nép hangja
Főként vidéki tapasztalatokon alapuló közvélekedés szerint a mester- és szakemberek elvándorlásának egyik valódi és fő oka az, hogy a hazai kisvállalkozások el vannak lehetetlenítve a rengeteg kiismerhetetlen szabályozás, felesleges adminisztráció és bürokrácia, magas adók és a hivatalok által. A betelepült élősködő, külföldi nagyvállalatok pedig nem becsülik meg kellőképpen az alkalmazottaikat, azonban maximálisan kihasználják őket, amellett sokszor az adott szakmai körhöz alkalmatlanokat foglalkoztatnak. Emellett rendre magas fokú a robotként használt munkások alulfizetése, ami bérből aztán magas állami adók kerülnek levonásra, így a munkavállalók a bruttó fizetésük csupán töredékét kaphatják kézhez, hiába dolgoznak látástól vakulásig. A hangzatos “versenyképes” fizetéseket ígérők zöménél is messze elmarad a méltó színvonaltól a bérezés. Az egyöntetű vélemények szerint az órabérek karcsúk, a megkövetelt munka és feladatkör azonban igencsak combos. Az önállóan, nagyvállalati háttér nélkül a szakmájukban dolgozni tudók pedig (pl. ácsok, festők, hegesztők stb.) a már fent említett körülmények és tényezők miatt képtelenek hosszú távon a törvényeknek megfelelően vinni egy saját vállalkozást úgy, hogy ne menjenek hamar csődbe, legyen elegendő bevételük a fennmaradáshoz és a saját megélhetésükhöz. Mindennek köszönhetően a gyermekvállalási kedv is csökken.
Így tehát a potenciális munkavállalók közül sokan a legjobb megoldásnak az elvándorlást látják a külföldi, jóval magasabb bérezések miatt a “Nem akarunk munkából éhen halni” egyetemes vélekedésre alapozva, ugyanis a nyugati EU-s országokban még a szakképzettséget nem igénylő, legkisebb nettó bér is jóval magasabb a magyarnál. A minimálbér és a bérminimum hazánkban nem üti meg a boltokban, üzletekben uralkodó európai árszínvonalakhoz képest a megfelelő szintet, azonban az adók irreálisak, és az adósávok kialakítása sem megfelelő, sőt, inkább igazságtalan a munkavállalók szerint.
A dolog, mint látható, több sebből vérzik, azonban a probléma gyökere általánosan a honi bérek túl alacsony volta a túlzottan magas adók mellett, melyek rendezése már rég sürgős megoldásért kiált, ám ez valamiért mégis várat magára. Egy viszont biztos, sem a nyugdíjasok munkába való visszavárásával, vagy a nyugdíjkorhatár kitolásával, sem a diákok dolgoztatásával nem oldható meg ez a helyzet.
