-beszélgetés a bócsai iskola volt igazgatójával.
Az idei évnyitón elköszöntek tőle: virágcsokor, meghatottság és nyugodt búcsúzás. Öröm, hiszen a dolgos évek— remélhetőleg jó egészségben — otthon folytatódnak.
-Képesítés nélkül kezdett tanítani. Ez akkoriban mit jelentett?
-Igen, 1974-ben kezdtem tanítani, 18 éves koromban, a Bócsai Általános Iskolában. Érettségi után rögtön felálltam a katedrára és rám voltak bízva a kicsik. Tudni kell, hogy akkoriban kevés volt a tanító, és magas volt a gyereklétszám. Ebben az időben szüntették meg a tanyasi iskolákat is, így a külterületekről nagyon sok gyerek került be a diákotthonba és a központi iskolába.
-Milyen volt a kollégisták élete itt Bócsán?
-Ez a fajta világ nyilván sok gyereknek nehéz volt az elején, de aztán megszokták a szép szobákat és a kényelmet: hogy csak át kellett lépni az iskolába, és nem kilométereket gyalogolni otthonról. Aztán persze tudunk olyan gyerekekről is, akik pár hét bentlakás után sírva hazaköltöztek… A diákotthoni elhelyezés a kilencvenes évek elejéig működött Bócsán.
-A főiskolát tanítás mellett kellett elvégeznie…
-Igen, ezt a képesítés nélküli munkát nem lehetett sokáig csinálni. A gyerekeim, Robi és Réka megszületése után, 1981-ben szereztem meg a tanítói diplomát, majd 1993-ban számítás technikus tanár lettem. Eleinte csak alsóban tanítottam. A legjobban a matematikát szerettem tanítani (remélem, a diákok is így emlékeznek rám — mosoly)! Aztán volt persze felsős osztályom is: ki szeretném emelni a legjobb közösséget osztályfőnökségem alatt, ők azok, akik 2002-ben végeztek. Sokat kirándultunk és buliztunk együtt.
-Hogyan emlékszik vezetőire?
-Kezdjük az elején: én a fischerbócsai tanyasi iskolába jártam. Felső tagozatban Sáfrán József volt a tanárom, aki minden áron szorgalmazta szüleimnél, hogy tanuljak tovább. Aztán amikor tanítani kezdtem, rövid időn belül Frittmann József lett az igazgató Bócsán. Nagyon jól meg tudta szólítani a kollégákat és a szülőket. Figyelte, ki mire képes, kinek mire van hajlandósága, Tőle sokat tanultam.
-Aztán önből is igazgató lett…
-2007. július 10-én három jelentkező közül engem választott a községi képviselő testület. Jó tantestületet örököltem, mindenki a helyén volt. Amikor vezető lettem, először a napközi bővítésére kértem engedélyt. Aztán következett az angol nyelvoktatás bevezetése a már meglévő német mellé. Egy küllemében elhanyagolt iskolát vettem át. Festésre, burkolásra és új bútorokra volt szükség. Az önkormányzat partner volt ebben, pályázatokkal és önerővel is, illetve az alapítvány és a szülői munkaközösség is segített.
Aki igazgató, annak tudnia kell, hogy mitől halad előre az iskola, hogyan lehet emelni a minőséget és megtartani a gyerekeket. Azt is el kell mondanom, hogy Bócsa soha nem volt elmaradott. A községi vezetés mindig megtette, amit csak lehetett — és nem csupán az iskolafejlesztés terén.
-Voltak stratégiái a vezetésben?
-Az iskolánk meglehetősen családias iskola. Büszke vagyok arra, hogy kiszűrtük a vandalizmust és a verekedést. Ha adódtak problémák, azokat közösen beszéltük meg: ott volt a gyerek, a tanár és a szülő. Így bezárult a kör rögtön tudtunk megoldást keresni.
-Vannak-e trendek a továbbtanulás tekintetében? Azaz megjósolható, hogy hová megy tovább a legtöbb bócsai nyolcadikos?
-Kecskemét mindig reális jövő: közel van, és nem kell átszállni. Aztán persze vonzó még Kiskőrös és Kiskunhalas a szakképző iskolák miatt is.
-Négy éve lezárult az igazgatói időszak. Utána nyugdíjasként maradt még tanítani, de idén — úgy tűnik — vége lett a munkás éveknek. Hogyan élte ezt meg?
-2014. november 24-én lettem nyugdíjas. A nyugdíjasság egy jól megérdemelt állapot. És ha eljő az idő, akkor el kell menni. Azért néhány órában még informatikát tanítottam, illetve segítettem az új igazgató munkáját. A főállásom azonban már otthon van: ott a családom, a gazdaság és természetesen az unokáim!
Káposzta Lajos
Fotógaléria:
