Szent Mihály, Dömötör, Márton, András napi szokások, valamint az adventi ünnepkör hagyományai mellett sok érdekes részletre fény derült október 18-án a kiskunhalasi városi könyvtárban. A Pásztortűz Egyesület szervezésében megvalósuló programot Végső István elnök nyitotta meg. Az idén 10 éves civil szervezet vezetője röviden felvezette a néphagyományok iránt érdeklődőknek az esti előadások témáját.

-Hirdetés-

Először Nagy Gábor néprajzkutató (József Attila Múzeum – Makó) beszélt a Pásztorok zenei hagyománya: Kolompok és dudák, profán és szakrális alkalmak címmel saját kutatásairól. A juhászok zenei hagyományai, a magyar duda elterjedése, és igen apró részletek a kolompok készítése kapcsán világítottak rá arra, hogy mennyire mély volt az a tudás, ami a pásztorokat is jellemezte.

Vas László igazgató-helyettes, kutató (Kiskun Múzeum – Kiskunfélegyháza) Őszi-téli vigasságok tekerőlant szóra címmel tárta a hallgatóság elé a tipikus dél-alföldi hangszer történetének és összeállításának minden fontos momentumát. A tekerőt persze nem csupán műszaki alapossággal mutatta be, hanem meg is szólalta.

Mészáros Márta igazgató, néprajzkutató (Kiskun Múzeum – Kiskunfélegyháza): Őszi-téli hétköznapi és ünnepi ételek, étkezési szokások címmel tekintette át a magyar népi kultúra, ezen belül főként az alföldi és halasi vonatkozású tudnivalókat az étkezési szokások kapcsán.

A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

V.I. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)
MEGOSZTÁS