Császártöltésen a Bánátis diákok április 11-én megmutatták tehetségüket Vers és mesemondó versenyen a Költészet Napja alkalmából.
A Közösségek házában gyülekeztek péntek délután népviseletbe öltözött fellépő gyerekek, felkészítő pedagógusok és szülők.
Andocsné Lei Mónika iskolaigazgató köszöntötte a megjelent vendégeket és Takácsné Stalter Judit polgármester asszonyt. Jó munkát kívánt Méder Györgyné, Pánczél Ferencné és Bakné Márin Erzsébet nyugdíjas pedagógusoknak, akik a zsűrit alkották.
Izgalommal várták a megmérettetést kicsik, nagyok és szüleik egyaránt. Alsó tagozatosok kicsit félve álltak a közönség elé, a felső osztályos gyerekek bátrabban szavalták a választott költeményt.
Mentovics Éva A Zoknicsenő Szörnyeteg című verséből megtudhattuk miért páratlanok a zoknik. Hova tűnt az ellenőrző? című verséből pedig megtanulhattuk, hogy nem szabad hazudni, mert az igazság kiderül. Szalai Borbála Csacsi című költeményét hallgatva mosolygott a közönség, és tapssal jutalmazta a szereplő diákokat.
A zsűrinek mindig nehéz feladat a helyezettek sorrendjét megállapítani. A Vers és mesemondó verseny utolsó szereplője után finom pizzát és süteményt fogyasztottak a gyerekek, és ez idő alatt a bírálók meghozták döntésüket.
Versmondó
1-2. osztály
1.hely: Hengerics Nikolasz (2.o.)
2.hely: Widner Viktória (2.o.)
3.hely: Halfinger Fanni (1.o.)
Különdíj: Endler Adél (1.o.)
3-4-5. osztály
1.hely: Kapitány Réka (5.o.)
2.hely: Turcsik Rebeka (3.o.)
3.hely: Musza Míra (3.o.)
Különdíj: Jónás Zoé (5.o.)
7-8. osztály
1.hely: Dóra Lili (7.o.)
2.hely: Koch Gabriella (8.o.)
3.hely: Megyeri Ramóna (8.o.)
Mesemondó
1-2-3. osztály
1.hely: Gatter Kitti (3.o.)
2.hely: Markó Evelin (3.o.)
3.hely: Liska Botond (1.o.)
Különdíj: Tóth Szabolcs (2.o.)
4-5-8. osztály
1.hely: Ledniczky Hunor (5.o.)
2.hely: Vikker Emma (8.o.)
3.hely: Berki Máté (4.o.)
Angeliné Kismók Melinda pedagógus, a rendezvény szervezője megköszönte a zsűri munkáját és a gyerekek színvonalas előadását. Minden szereplő diák egy Emléklapot vehetett át a zsűri elnökétől, és egy szép, kedves élménnyel térhettek haza.
A.S.E.
Fotógaléria: