Solton is áthaladtak június 16-án vasárnap 12 óra körül a Tour de Hongrie versenyzői, melynek fogadására városunkban is nagy lelkesedéssel készültünk. A Vécsey Károly Művelődési Ház és a Solti Mazsorett Egyesület szervezésében szurkolói pontot hoztunk létre a Boss étteremnél és ide vártuk a város lakóit is 11 órától, akik szép számmal velünk is tartottak.

-Hirdetés-

Nagy izgalommal készültünk a kerékpárosok érkezésére, 11.40-től rendőrmotorok, felvezető és reklámautók sora vonult el előttünk, akik között a Tour de Hongrie főszervezőjét is láthattuk, sőt egy fotó erejéig és egy kis beszélgetésre meg is álltak a mazsorettes lányoknál.

A meghirdetett időpontra szinte percre pontosan megérkeztek a versenyzők is, akiket hatalmas ováció, zene és a Solti Mazsorettek műsora fogadott.

A mezőny néhány perc alatt továbbszáguldott, de az élmény, melynek részesei lehettünk, még sokáig bennünk él.

Köszönjük a mazsorettes lányoknak és Véginé Vajda Judit egyesületvezetőnek a közreműködést.

Farkas Beáta

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS