Hagyomány a Kaskantyúi FSE megyei III. osztályban szereplő labdarúgó csapatánál, hogy egy közös összejövetellel zárják az évet. Korábban sportbálat rendeztek, most pedig december 7-én első alkalommal Mikulás-partira várták a klub vezetői a játékosokat és párjaikat, a törzsszurkolókat, valamint a csapat támogatóit.

A mintegy 50 fős program során az ízletes vacsorát Tóth István „Csitta” finom grill ételei szolgáltatták, a zenét pedig Barna Attila, a csapat baráti körének tagja biztosította. Az est során megérkezett a helyszínre a Mikulás is, aki a játékosoknak egy üveg pezsgőt, a hölgyeknek pedig az alkalomhoz kapcsolódóan Mikulás virágot adott át. A csapat tagjai egy hatalmas serleg átadásával köszönték meg a klub elnökének, Virág Tibornak az egész éves munkáját.

-Hirdetés-

A gárda a 13. helyen zárta az őszi szezont 7 ponttal. Az együttes szerepléséről Virág Tibort kérdeztem.

Milyen reményekkel vágtatok neki a bajnokságnak?

A nyáron a játékoskeretünk jelentős változáson ment keresztül, mert a nálunk játszó 6 keceli labdarúgó távozott. Helyettük 5 új játékos érkezett hozzánk, de nem mindenki tudott állandóan a rendelkezésünkre állni, így általában 13-14 fős kerettel vettünk részt a mérkőzéseken. A cél az volt, hogy a csapat az első 10 hely valamelyikét megszerezze. Sajnos ettől elmaradtunk, de nem vagyunk nagyon lemaradva a középmezőnytől.

Melyik mérkőzésen nyújtotta a csapat a legjobb és a legrosszabb teljesítményt?

Úgy gondolom, hogy a legjobb mérkőzésünk a több megyei I. osztályú labdarúgóval felálló Kiskunhalas II. csapata elleni mérkőzésünk volt, ahol idegenben nyertünk úgy 2-1-re, hogy mindössze egyetlen cserejátékosunk volt. Ezen kívül szoros mérkőzéseket játszottunk a tőlünk jóval erősebb játékerőt képviselő Kiskőrösi LC II., a Kecel FC II. és a Jászszentlászló gárdái ellen. Gyengén teljesítettünk az első két mérkőzésünkön a Tázlár és a Császártöltés csapatai ellen, akiktől vereséget szenvedtünk. Ekkor még nem állt össze a csapatunk és ez rányomta bélyegét a játékunkra. Úgy érzem, hogy amennyiben ezekkel az ellenfelekkel az őszi szezon második felében találkoztunk volna, akkor más eredmény születik. Nehéz úgy egy kaskantyúi kis településen csapatot kialakítani, hogy a keretben mindössze két helyi labdarúgó van.

A csapat téli programja, hogyan alakul?

Nem lesznek edzések most, de szinte minden játékos szerepel valamelyik környékbeli teremlabdarúgó bajnokságban. Szeretnénk a télen új játékosokat is igazolni és előreláthatóan ketten érkeznek Fülöpszállásról és Hartáról, de jön majd labdarúgó Kunszentmiklósról, Szabadszállásról és Kiskőrösről is. Ami már biztos, hogy több teremtornára meghívást kaptunk, így lehetőségünk lesz szerepelni Izsákon, Soltvadkerten, Nagybajomban és Abasáron is egy kupán. Az vallom, hogy egy ilyen kisebb klubnál, mint nálunk a közösségépítés a legfontosabb, ami nélkül nincs csapat.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS