Kecelen a Városi Könyvtár és Művelődési Ház hagyományos évindító rendezvénye a nagysikerű Újévi Operett Gála. A jegyek már elővételben jó ideje mind elkeltek. A teltházas est előadói a Budapesti Operettszínház neves művészei voltak 2020. január 19-én.
Szendi Szilvit nem kell bemutatni a kecelieknek, mert ő hazajön a szülővárosába, ahol mindenkor örömmel fogadják. 1998-óta a Budapesti Operettszínház társulatának tagja. Pályája során az operettirodalom majd minden szubrettszerepét alakította már.
Peller Károly a Budapesti Operettszínház Zenés-színészképző Stúdiójában végzett 1998-ban. Ezután a színház szerződtette. A Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor képzését elvégezte. Vendégként a Győri Nemzeti Színházban, a bécsi Volksoper-ben is fellép és TV szerepei is voltak.
Homonnay Zsolt már főiskolai évei alatt számos musicalben és zenés előadásban játszott, a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház előadásaiban láthatja őt a közönség. Nemcsak színészként és énekesként kamatoztatja tehetségét. Dalszövegeket ír és- fordít is.
A Sturcz Szmollbend zenekar lelkes közreműködése hozzájárult az est sikeréhez. A közönség most is szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az Újévi Operettgálán szereplő művészeknek, hogy ismét feledhetetlen élményt nyújtottak.
Szendi Szilvi fellépéseit mindig különös szeretettel fogadják a keceliek.
– Honnan ered ez a különös szeretet? Milyen érzés a szülővárosodban fellépni? – kérdezem a művésznőt az előadás után.
– Kecelen születtem, így itt mindenki személyesen is ismer, ha nem engem, a szüleimet és úgy érzem, itt másképp kell bizonyítanom, nemcsak magam miatt, de miattuk is. Nagyon különleges ez a szeretet, amivel fogad az itteni közönség nem is hasonlítható máshoz. Így az izgalom is sokkal nagyobb, ahogy készülök, egészen különös érzés tölt el a keceli szereplések során. Ez számomra tulajdonképpen egy plusz édesteher. Ahogy a fellépésünk elején, említettem is, a tizenöt év alatt, amióta a keceli operettgálán fellépek nem tudtam megszokni ezt a különös fajta izgalmat.
-Mi volt, ami a művészi pálya felé irányított? Saját elhatározás, vagy volt valaki, aki felfedezte a tehetséged és bíztatott?
-Általános iskolában már ének-zene tagozatos voltam és számomra igen meghatározó személyiség az életemben Illésné Márin Éva énektanárnő. Nagyon szerettem énekelni, és ő aktívan bíztatott, támogatott ebben. Azután elkezdtem Baján a középiskolát a Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában külkereskedelmi szakon. Akkor szinte még gyerekként úgy döntöttem, ebben az irányban folytatom az életem, de a középiskolai évek alatt is visszajártam Éva nénihez énekelni. Éreztem, hogy egyre jobban kezd hiányozni ez a tevékenység, így másodikos középiskolás koromban beíratkoztam a bajai zeneiskolába. Énekórára jártam, zongoráztam, tehát újra felvettem ezt a zenei fonalat ennek hatására megerősödtem abbéli elhatározásomban, hogy nem is szeretnék máshová felvételizni érettségi után, mint a Zeneművészeti Főiskolára, Szegedre, ahová végül meghiúsult a felvételim. Így, ezek után éppen nagyon szomorkodva indultam Budapestre nyaralni a nagybátyámhoz és a vonaton együtt utaztunk otthonról Sike Orsolyával, aki zenei témákban szintén jártas és ő ott akkor mesélt nekem arról, hogy az Operettszínházban működik egy zenés színészképző stúdió, ahová ő is jár. Ellátott mindenféle információkkal ezzel kapcsolatban, még egy telefonszámot is adott így meg is kerestem Domonkos Zsuzsát az Operettszínház primadonnáját, a stúdió tanárát, aki a szárnyai alá vett. A felvételim nagyon jól sikerült, az esélytelenek nyugalmával indultam, de Szinetár Miklós az operettszínház akkori igazgatója azt mondta „Itt van a mi következő szubrettünk!”
Nulla színpadi gyakorlattal, mindenféle színházi előképzettség nélkül kerültem be, míg az osztálytársaimnak mindenkinek volt már valami úgymond előélete a színművészettel kapcsolatban, nekem mindent az alapoktól kellett elkezdenem. Igen kemény munkával, de nagyon nagy lelkesedéssel, szorgalommal végeztem ezt a stúdiót. Szívtam magamba a tudást, mert nagyon megtetszett nekem ez a színházi miliő. Itt kiemelném, hogy a szüleimtől nagyon nagy támogatást kaptam ebben az időszakban minden tekintetben, nélkülük lehetetlen lett volna mindezeket megvalósítani.
-Hogyan indult a pályafutásod? Mi volt az első szerep, amivel „berobbantál”? Mondj egy-két olyan szerepet, ami számodra meghatározó élmény volt!
-Másodikos voltam a stúdióban, amikor felkínáltak nekem egy szerepet az Operettszínházban a Dobostorta című operett darabban. Nagyon nagy élmény volt csodálatos szereposztással kerültem színpadra életemben először. Az Operettszínházban dolgozom azóta is.
A Csárdáskirálynő című operett Stázijának szerepe tulajdonképpen tizenkilenc éves korom óta kísér engem. Ez feltétlenül egy meghatározó szerep. Rögtön, ahogy befejeztem az iskolát felkínálták nekem ezt a szerepet, azóta játszom szinte megszakítás nélkül.
-A Budapesti Operettszínáz tagja vagy, szubrett szerepeket játszol nagy sikerrel. Próbáltál-e más műfajban is szerepelni?
-Akit beszippant az operett műfaja, annak ott folyamatosan szükség van a munkájára, mindig azt éreztem, hogy ott van szükség rám, de ebben a folyamatosságban eljött egy olyan időszak, hogy szerettem volna kikacsintgatni az operett világából. Ekkor nyílt lehetőség például a Mizantróp című előadásban szerepet vállalnom. Ezt a Moliére darabot egy független kis színitársulattal játszottuk.
Az Operettszínház berkein belül is sokféle más zenés produkcióban vehettem részt, amelyben nem csak a szubrett szerepkörben teljesedhettem ki, hanem más műfajokban is kipróbálhattam magam, például a Menyasszonytánc című klezmer-operettben, musicalekben, a Kaukázusi krétakör vagy a Virágot Algernonnak című darabban.
Az egyetemi vizsgamunkám is egy prózai darab volt Spiró György Prah című műve.
-Néha akrobatikus produkció, amit megcsinálsz. A szereptanulások, énekpróbák, gyakorlások mellett még fizikai erőnléti edzéseken is részt kell venned. Van-e egyáltalán szabadidőd, ha van, mit szeretsz csinálni?
-Szabadidőre muszáj az embernek időt hagyni magának, anélkül nem menne, fontos a kikapcsolódás, a feltöltődés, a hobbitevékenység, hogy azután újra lelkesedéssel tudjunk visszatérni a feladatainkhoz.
Ilyenkor az időt a családommal, barátaimmal töltöm, bár itt kiemelném, hogy a család az nem szabadidős tevékenységnek minősül, hanem az egy isteni adottság, hogy vagyunk egymásnak.
Nagyon szeretek főzni, olvasni, sorozatokat nézni vagy a barátaimmal csak úgy felszabadultan beszélgetni, kacarászni egy kávézóban.
-Nem csak Magyarországon ismernek. Melyik külföldi szereplésre emlékszel legszívesebben?
-Például a pályám elején többször jártunk Japánba szerepelni, csodálatos ország nagyon különleges élmény volt ott játszani, fantasztikus volt a közönség.
A másik számomra nagyon kedves hely Oroszország. Moszkvában még Szendi Szilvi rajongói klub is létezik, az orosz közönség engem valamiért nagyon megszeretett. Peller Károllyal évente járunk ki Moszkvába, ahol a Csajkovszkij Zeneakadémia nagytermébe, több ezer néző fér be és mi mindig teltház előtt játszunk. Ez számomra nagyon nagy dolog. Vannak orosz barátaink, oroszul is énekelünk az előadáson, középiskolás korom óta nagyon közel áll a szívemhez az orosz kultúra és a nyelv, nyelvvizsgám is van belőle.
Németországban nagyon sokat szerepelünk, de Amerikában, Miamiban, vagy akár Dél-Kelet Ázsiában is egyszerűen imádják a magyar operettet. Ez egy olyan kuriózum, ami tényleg páratlan a világban, ez a miénk magyaroké, mi tudjuk valahogy a legjobban megragadni a lényegét, bennünk van az a virtus, ahogyan a németek mondják „paprika im Blut”…tényleg paprika van a vérünkben, és ezzel mindenkit felpezsdítünk szerte a világon, amerre csak járunk.
-Milyen feladatok várnak rád a 2020-as esztendőben?
-Ez még maradjon egyelőre titok, konkrét tervek vannak, de egyelőre nem beszélhetek róluk. Hamarosan nyilvánosságra kerülnek a programok, melyekről legkönnyebben a közösségi médiában található hivatalos oldalamról informálódhatnak az érdeklődők, akik követik ott a történéseket.
-2016-óta Kecel díszpolgára vagy. Kaptál-e valamilyen más elismerést vagy kitüntetést valahol?
-2015-ben Csillag díjat érdemeltem, majd elnyertem a 2016/2017- Évad Operettszínésze díjat.
Honthy Hanna díjat kaptam 2018-ban.
-Nem csak színésznő, családanya is vagy egyben. Van-e aki segítségedre van például, amikor külföldön szerepeltek? Tudsz-e civilben is hazajárni Kecelre?
-Anyukám kulcsfontosságú ebben a kérdésben. Amikor külföldön vagyok, de a férjem, Lőcsei Jenő táncművész, nem utazik, akkor ő látja el a feladatokat itthon, ha a férjem is utazik, akkor jön édesanyám és segít.
A Fiam Jenci már 16 éves, amíg kicsi volt sokat vigyázott rá ilyen alkalmakkor anyukám és egy helyi tanító néni Angéla néni is sokszor segített. Nekik nagyon hálás vagyok ezért.
Jenci nagyon sok időt tölt Kecelen a nagyszülőknél, főként a szünidőben, jómagam sajnos nem túl gyakran jutok haza, legtöbbször csak villámlátogatásokra jut idő, de igyekszem leutazni, amikor csak tehetem, vagy az otthoniak jönnek hozzánk, hogy együtt töltsük az ünnepeket vagy családi eseményeket.
A keceli fellépésen a siker most is borítékolt volt, köszönjük, hogy ismét itt voltál. Reméljük, hogy a következő évtizedben is Veled és az Operettszínáz tagjainak előadásával kezdődnek nálunk az új évek. További sok sikert kívánunk!
Varga Eszter
Fotógaléria:
