A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.
Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik. (Az epifánia a görög vallásban egy isten váratlan és érezhető, jót hozó megjelenése, a római császárkultusz idején a kifejezést az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatására használták.)
Mit ünneplünk vízkeresztkor?
Az ünnep először a 3. század végén jelent meg keleten, majd a 4. században nyugaton, mindig január 6-án. Mivel a 4. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától, a vízkereszt ünnepe azóta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn. Teológiai értelmezése: Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként, az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.
Az első jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése.
Máté evangéliuma (Mt 2,1-16) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Judeába, hogy a zsidók újszülött királyának kifejezzék hódolatukat. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király gonosz szándékkal Betlehembe utasította őket; ott meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi.
A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek tömjénadományára emlékeztet.
A háromkirályok hálás témául kínálkozott a festőművészetnek, híres alkotás például Albrecht Dürer és Ferenczy Károly Háromkirályok című festménye is.
A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte, és ettől kezdve tanítani kezdett. Megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust.
Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1). A házszentelés (benedictio domorum) szertartása arra emlékeztet, hogy Jézus jelenlétével kitüntette, megszentelte a kánai házat.
Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep elnevezése.
Az ünnepi népszokások közé tartozott a 16. századtól a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítették meg. Szépjelenjáráskor a diákok kiugrató csillagot vittek magukkal, és a refrén alatt kiugratták a gyertyákkal megvilágított csillagot, amely valaha a három királyokat Betlehembe vezette. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. A háromkirályjárás egyetlen állandó szövegmotívuma a csillagének:
“Háromkirályok napját,
Országunk egy istápját
Dicsérjük énekekkel,
Vígadozó versekkel!
Szép jel, szép csillag,
Szép napunk támad,
Szép napunk támad.
Hol vagy, zsidók királya?
Mert megjelent csillaga.
Betlehembe találják,
Kis Jézust körülállják.
Szép jel, szép csillag,
Szép napunk támad,
Szép napunk támad.
Királyok ajándékát:
Aranyat, tömjént, mirhát
Viszünk mi is Urunknak,
Ártatlan Jézusunknak!
Szép jel, szép csillag,
Szép napunk támad,
Szép napunk támad!
Kérjük a szép Szűzanyát:
Kérje értünk szent Fiát,
Hogy békességben tartson,
Ellenség, hogy ne ártson.
Szép jel, szép csillag,
Szép napunk támad,
Szép napunk támad!”
Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak és minden betegségre használták, de hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára is. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy annak vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket. Az ajtófélfára kerülő 20 + C + M + B + 22 (amely természetesen az évszámot is elárulja) eredeti értelemben „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e házat!”. A 15. század óta él e gyönyörű szokás, a néphit azonban e betűkben a három király kezdőbetűit látta, így azóta ők is vendégeink a Vízkereszt utáni napokban (Gáspár, Menyhért, Boldizsár).
A család tagjai ilyenkor végigjárják a papjukkal a házat, ő szentelt vizet szór minden helyiségbe, emlékeztetve arra, hogy akit karácsonykor ünnepelünk, életünk minden pillanatában velünk van.
“Békesség e háznak! És minden lakójának!”
– így szól a köszöntés.
A közös imádság mellett a személyes találkozás fontos napja is a házszentelés ideje, hiszen a híveket ekkor ismerheti meg igazán a pap. Vendégül látják, együtt esznek és isznak. Mindez pedig a január 6. utáni időszakhoz kötődik, hiszen fontos kelléke a Vízkeresztkor megszentel víz.
A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.
Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen – írja a Magyar Kurír.
Vízkereszt egyben a nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdete is.
Forrás: penzcentrum.hu/Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga
