A helyi önkormányzat szervezésében zenés mulatságot tartottak 2023. március 04-én Páhin. Már harmadik alkalommal került megrendezésre ez az ünnepség, melyet mindenki nagyon várt a településen.

-Hirdetés-

Az ünnepségen minden korosztály megtalálta a kedvére való szórakozást. A falu kisebb lakóit arcfestés várta, ahol rengeteg színes-mintás remekmű készült, ugyanakkor a felnőtteknek sem volt oka csüggedésre: őket forralt bor, meleg tea, frissen sült kolbász, illetve farsangi fánk fogadta. A fánkokat a helyi szakácsok készítették el sajátkezűleg. Lehetőség volt támogatói jegyek vásárlására, melyből befolyó összeget a gyereknapi rendezvényre fordítja majd az önkormányzat. A programot végig zene kísérte, megadva a hangolódást a tavaszra (illetve egy jó szórakozásra), így jókedvből és nevetésből sem volt hiány.

Jugglers of the Village

Este Petz János polgármester köszöntötte a vendégeket, majd a Jugglers of the Village előadásában egy nagyon látványos tűzzsonglőr műsort láthattak a nézők. A produkciót követően a zsonglőrök segítségével a szalmabáb elégetésére került sor. A résztvevők a tüzet körbe állva űzték el a telet, megadva a hangulatot egy szép, madárcsicsergős tavasz kezdetének.

Szöveg és fotók: Petz Odett

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (72 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira