A csengődi helytörténeti klub alkalmain a település múltjának sok rétege tárul fel. Hogyan éltek, dolgoztak, milyen közösségeket teremtettek az ősök? Miként működött az iskola, a felekezetek élete, a tűzoltóság? Milyen történeteket rejtenek egyes épületek, utcák, a falut övező határ? Hegyi Zsuzsanna és Földi István, a klub szervezői immár harmadik éve idézik meg a múltat. A június végi találkozás témája a csengődi református egyház 1903-tól 2023-ig terjedő 120 éves időszakát foglalta össze.
A vetített képes előadásra megtelt érdeklődőkkel a „tornyos iskola”, amelynek falai között a résztvevők közül néhányan még tanultak vagy tanítottak. Mint az az előadásból kiderült, a Csengődre 1892-ben betelepülő családok jórészt katolikus vallásúak voltak, csekély számban volt jelen a protestánsok gyülekezete. A gyerekek ekkor még közös iskolába jártak felekezeti hovatartozásuktól függetlenül. A tanulók létszámának gyarapodásával egyre szükségesebbé vált a protestáns iskola és egy, az istentiszteletek tartására alkalmas helyiség.
Az 1902-ben megalakult Egyesült Protestáns Leányegyházban egyesült a református és evangélikus felekezet, és hamarosan telket vásároltak iskola és tanítói lak részére, melynek hivatalos alapszerződését 1903. szeptember 13-án kötötték meg. Ettől kezdve a református és evangélikus vallás élete összefonódott. Közös volt az iskolájuk, az épületeik, és minden bevétel mindkét felekezet javát szolgálta. 1925-ben a közösség közös összefogásával egy új termet építettek a tanítói lakás elé, melyben ünnepnapokon istentiszteletet tartottak, hétköznapokon pedig hat osztály összevont tanítása folyt itt.
Az új iskolát, amelynek a tetejére fatorony került, református templomnak mondták, majd később „tornyos iskola” néven lett ismert. A toronylábból a toronyba került a két harang.
A közös felekezeti élet 1936-ban ért véget, majd 1942-ben felépült az evangélikus felekezet külön tanítói lakása és a tantermük is.
Az 1948-as államosítást követően a tornyos iskola tanterme egyházi tulajdonban maradt, de az állami általános iskola továbbra is használta tanítás céljára. Az evangélikus gyülekezeti termet és lakást is államosították.
1963-ban felépült az evangélikus templom, melynek tornyába – közös megegyezés alapján – átkerültek a haragok, melyek a mai napig ott kondulnak meg.
A következő évtizedekben a gyülekezet fennmaradása volt a legfontosabb, kevés energia maradt az épületre. A 2000-es évek elején, már Pénzes Péter lelkész szolgálatának idején folytatódott a templom és a lakrész felújítása. Rakonczay Györgyné csengődi gondnok nagy segítségére volt ebben: sok követ megmozgatott, hogy támogatókat találjon, s végül sikerrel járt. Az épület a mai állapotához a csengődi és kiskőrösi hívek adományai mellett az önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint a közelmúltban a Magyar Templomfelújítási Program is hozzájárult.
Amint azt az előadók hangsúlyozták, Csengődön a négy felekezet – katolikus, evangélikus, református és baptista – nagy egyetértésben, egymást becsülve, hitelveiket tiszteletben tartva, ökumenikus szellemiségtől áthatva végzi áldásos tevékenységét már hosszú évek óta.
Emlékeikkel, történeteikkel a résztvevők is gazdagították, valamint további érdekességekkel Pénzes Péter református lelkész és Nagy Veronika evangélikus lelkész is kiegészítették az előadást.
Fotógaléria:
