Immár ötödik éve várjuk Szőlőhegyünkre „jó solti vendégszeretettel” a hozzánk ellátogató vendégeket Pincepörkölt Fesztiválunkra. A szervező Solti Szőlőhegyért Egyesület és a Vécsey Károly Művelődési Ház és Könyvtár mellett az idei évben is jelentős szerepet vállaltak programunk megvalósításában a nyitott pince tulajdonosok és főzőmestereink. A színpadi műsorok most is két helyszínen zajlottak. Déltől a Krammer pincénél a kisszínpad, a Kilátónál pedig a nagyszínpad várta a közönséget a délutáni óráktól.
„Szomszédoló” programunk keretében Harta nagyközség gasztronómiájából és népi motívumaiból kaphattunk ízelítőt. A tavalyi évi Magyar Rekord pincepörkölt főzés pillanatképeit Madaras László jóvoltából idén a gang galéria idézte fel, szintén a Krammer pincénél.
A megnyitón Dollenstein László polgármester és Krammer Zoltán a szervező egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd a Kisolti Nyugdíjas Egyesület citerazenével kísért műsorát láthattuk.
Kora délután hangulatos felvonulással indultunk a Solti Mazsorett Egyesület és a Solti Ifjúsági Fúvószenekarral a Panoráma soron a nagyszínpadhoz, ahol a mazsorettek három csoportja be is mutatta műsorát.
Őket visszatérő vendégeink az Örkényi Dalárda és a házigazda Solti Nótás Cimborák előadása követte, melybe sokszor a közönség is becsatlakozott.
Műsorunk Németh István polgármester és Font Sándor országgyűlési képviselő ünnepi beszédével folytatódott, majd elismeréseket adtak át. Elsőként „Solt Város Jó Sportolói” és felkészítői vehették át a díszokleveleket, serlegeket.
„Solt Város Jó Sportolói”: Baranyi Elemér, Dinók Julianna, Salamon Barnabás, Éberling Nóri, Czirkó Zoé, Czirkó Maja, Kapocs Bence Zoltán, Oláh Milán László, Khoór Máté Benjamin, Khoór Kamilla.
Felkészítők: Végi Lajosné, Bende Imréné, Persóczki Zoltánné, Jenei Pál.
Kiemelkedő önkéntes munkájukért a Solti Polgárőr Egyesület tagjai Molnárné Andriska Márta, Vincze Péter, Kecskés Zoltán és ifj. Kun Gábor elnök elismerésben részesültek. A díjátadáson a rendőrség részéről Bóbis Attila rendőr alezredes kapitányságvezető és Varga Róbert rendőr alezredes őrsparancsnok nyújtott át díszoklevelet.
Főzőversenyünkre az idei évben 32 csapat nevezett, az alábbi eredmény született:
1.helyezett: Fürj Gábor
2.helyezett: Botos József
3.helyezett: Obornyik Attila
Különdíj: Homó László (Solti Szőlőhegyért Egyesület)
A zsűri tagjai: Szél István zsűri elnök, Tőzsér Istvánné, Karsai Gyuláné
Főzőversenyünk értékes nyereményeit a Soltform Műszakinak, Báslána Borászatnak, Solti Pálinkáriumnak és Krammer Zoltán ajánlotta fel.
Kihirdetésre kerültek a „Legszebb konyhakertek” eredményei is, a díjazottak a Magyari Kertészet ajándékfelajánlásával térhettek haza.
Eredmények:
Legváltozatosabb címet kapta: Nyékiné Béres Andrea – aki jelölést kapott az országos megmérettetésre is
Leggyakorlatiasabb kategóriában: ifj. Szondi Miklós remekelt
Legsokoldalúbb címet kapta: Pásztorné Ági
Családias konyhakert titulust nyerte el: Farkas-Fekete Tiborné Kecskés Erika
Leginkább hagyományőrző címet érdemelt ki: Baltás- Somogyi István
A „Legszebb konyhakertek” verseny lebonyolítását és a Pincepörkölt Fesztivál nagysikerű ingyenes kenyérlángos kóstolóját az idei évben is a Természetesen Egyesület vállalta magára.
Műsorunk a Teleki Néptáncműhely Egyesület felnőtt csoportja az Agg-Telekiek és a júliusban kiválóra minősült Solti Ifjúsági Fúvószenekar bemutatójával folytatódott. A helyi csoportokat, meghívott vendégink követték. Kothencz Lajos, a népszerű énekes táncdalokkal és mulatós műsorral szórakoztatta a vendégeket olyannyira, hogy többen táncra is perdültek. Végül megérkezett Jolly és Kislimpi, akiket hatalmas ováció fogadott. Műsorukban meglepetéssel is szolgáltak, hiszen az énekes kedvese Szuperák Barbara is színpadra lépett és szórakoztatta a hatalmas tömeget.
Dj Gabee-t már „csak” a rendezvény házi DJ-jének hívjuk, aki hajnalig szolgáltatta a változatos zenét szintén nagy sikerrel.
Nyitott pincék, bográcsos ételek, kézművesek, helyi borászat és pálinka stand várta a Soltra látogató nagy létszámú közönséget. Várjuk vissza Önöket jövőre is!
Szöveg: Farkas Beáta
Fotók: Gál Zoltán/Pusztafotó
Fotógaléria: