A lakberendezési irányzatok folyamatosan változnak, így nehéz lépést tartani velük. Összegyűjtöttünk számotokra 5 trendet, amelyek 2024-ben már kifutóban lesznek.
1. Búcsút mondunk a nyitott tereknek
Évekig a nyitott elrendezésű lakások hódítottak, azonban a pandémia teljesen felborította otthonunk funkcióit és elindított egy új lakberendezési hullámot. Az embereknek egyre nagyobb szüksége lett arra, hogy elkülönítsünk bizonyos helyiségeket. Ez a trend 2024-ben még nagyobb teret nyer, mivel az emberek egyre inkább értékelik a privát és intimebb teret, amely lehetővé teszi a kikapcsolódást és a munkavégzést.
Amennyiben tereinket át akarjuk rendezni, de cserépkályhával fűtünk sose álljunk neki saját kezűleg, hanem keressünk fel egy szakembert és kérjünk árajánlatot cserépkályhánk bontására.
2. Ívek nélkül folytatjuk
Bár a vállalati előcsarnokokban és kereskedelmi terekben továbbra is hódítanak az ívelt megoldások, ennek ellenére otthonunk berendezése során érdemes ezeket egyenes vonalakkal vegyíteni. 2023-ban a luxusnappalik domináns elemei voltak az ívelt dizájnok, azonban idén a bútorok funkcionalitása és a terek hatékony kihasználása lesz az elsődleges szempont. Erre remek példák az állítható bútorok.
3. Fast furniture
Magyarul „gyors bútorok” jellemzően olyan olcsó, gyenge minőségű termékek, amik csak pár év használatra lettek tervezve, ezzel szükségtelen hulladékot termelve. Szerencsére a fenntarthatóság egyre több ember életében prioritássá vált, így egyre kevesebb ilyen jellegű bútorral fogunk találkozni. Helyüket felváltják a drágább, de minőségibb és a már használt, de kiváló állapotú darabok.
4. Minimalizmuson túl
Hiába örvendtek hatalmas sikernek az elmúlt években a fehér és szürke monokróm megoldások, idéntől egyre kevesebb ilyen kivitelezéssel fogunk találkozni. A szakértők javasolják a merészebb színek használatát, illetve egy-egy karakteres és egyedi tárgy elhelyezését a különböző terekben. Emellett bátran használjunk különböző textúrákat, egyedi csempéket az egyes helyiségekben. Ezek ugyanis mélységet, energiát és egyediséget adnak otthonunknak.
5. ”Core” hullámok
Cottagecore, Barbiecore, Fantasycore, Cluttercore… csak néhány azok közül a tematikus trendek közül, amiket 2023-ban láthattunk. Azonban ezek a trendek amilyen gyorsan jönnek, általában olyan gyorsan mennek is, így lakásunk berendezése során mindig hosszú távban gondolkodjunk. Mindig azt vegyük figyelembe, hogy nekünk mi tetszik igazán.
Összegezve tehát búcsút mondhatunk néhány régóta jelen lévő trendnek, mint a nyitott terek és minimalista, monokróm színvilág. Ajánlott lesz jobban figyelni, hogy időtálló és funkciójukat tekintve sokrétű darabokkal rendezzük be lakóterünket. Emellett sose csak egy aktuális trend szerint vásároljunk, mivel azok amilyen gyorsan jönnek, általában olyan gyorsan mennek is.
Természetesen a trendeket mindig csak iránymutatásként kezeljük, sose azok szerint rendezzük be otthonunkat. Fontos, hogy hosszú távra tervezzünk, hiszen lakásunk kialakítása olyan döntésekhez vezet, amelyekkel mindennapjainkban rendszeresen találkozunk.
Írta, kiemelt kép: G.D.