A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás miatt vádat emelt egy többszörösen büntetett nővel szemben, aki szalonokban szépülő női vendégeket lopott meg.

-Hirdetés-

Az ügy vádlottja egy többszörösen büntetett kecskeméti nő, aki korábbi börtönbüntetéséből szabadulva elhatározta, hogy továbbra is lopásokból fog megélni. Idén áprilisban a délelőtti órákban bement egy helyi műkörmös szalonba azzal az ürüggyel, hogy időpontot egyeztessen. A szalonban dolgozó nőnél épp volt egy vendég – az ügy sértettje -, akinek a pénztárcája oldalt, egy hátsó széken volt. Egy óvatlan pillanatban a vádlott a bukszát magához vette és sietősen távozott a szalonból. A tolvajnak azonban csak a készpénzre volt szüksége, mert utóbb a pénztárca és az okmányok egy nagyáruház mosdójából előkerültek.

A tolvaj a sikeren felbuzdulva néhány nappal később egy belvárosi kozmetikai szalonba tért be, ahol a vendég – az ügy másik sértettje – a szemét takaró pakolással a kezelőágyon feküdt, míg a kozmetikus a szomszéd helyiségben telefonált. Ezt kihasználva a vádlott felkapta a sértett retiküljét, amiben 28 ezer forint készpénz mellett értékes napszemüveg és mobiltelefon is volt. A sértett a kárának megtérítése érdekében a nyomozás során polgári jogi igényt jelentett be.

A kecskeméti rendőrök a szalonok fosztogatóját néhány órán belül őrizetbe vették.

Az ügyészség a különös visszaesőnek számító nőt üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Az elfogása óta letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Kecskemét, 2024. október 11. napján
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

MEGOSZTÁS
Írta: vira