A munkahelyén lett rosszul egy keceli férfi tavaly novemberben. A kórházban a tünetei alapján kiderült, hogy tudatmódosítót fogyaszthatott, ami rosszulléthez vezetett. A rendőrséget a történtekről az egyik aggódó hozzátartozó értesítette.

A kiskőrösi nyomozók rögvest munkához láttak és kihallgatták a férfit. A több hónapos nyomozás során azonosították a dílert, akitől a veszélyes és egyben illegális szert vásárolta a férfi. A bizonyítékok azt mutatták, hogy egy 37 éves asszony tavaly júliustól kezdve árult új pszichoaktív anyagot a lakásán. Több keceli férfi is rendszeresen vásárolt tőle drogot.

-Hirdetés-

Február 7-én a lakásán fogták el a dílert, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A jelenleg is letartóztatásban lévő nőnek új pszichoaktív anyaggal visszaélés, míg a fél tucat fogyasztónak új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos szabálysértés miatt kell felelnie. A nyomozást a rendőrök a napokban befejezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Forrás, kiemelt kép: police.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira