December 14-én szombaton a 4. fordulóból elhalasztott vármegyei labdarúgó bajnoki mérkőzést pótoltak Akasztón, ahol az egyik nagy rivális, a Harta volt az ellenfél. Az az együttes, mely idén a Magyar Kupa főtábláján szerepelt és a szeptemberi találkozó emiatt maradt el. Akkor lehet nem is bánták a hazaiak, mivel egy esős hétvége volt. Most szintén nem fogadta kegyeibe az időjárás a labdarúgókat, ugyanis hol havas eső, hol pedig havazás nehezítette a játékosok dolgát. Így az időjárási körülmények miatt a műfüves pályán rendezték meg a mérkőzést. A rossz idő ellenére is sokan látogattak ki a találkozóra.
Kissé tapogatózó játékkal indult a találkozó, ahol mindkét együttes próbálta feltérképezni a másikat. Az első igazán nagy kapu előtti tűzijáték után máris megszerezték a vezetést a vendégek. Egy baloldalról beadott Varga szöglet után egyszer Németh védett nagyot, majd egy blokkot követően, a harmadik próbálkozás után végül Nagy Márk lövése pattant be a hazai kapuba 0-1. Ezek után a hazaiak is többször eljutottak a vendég kapuig. Két veszélyesebb szabadrúgásuk is volt. A legközelebb Szabó Zsolt állt a gólszerzéshez, amikor is nem sokkal tekert a jobb kapufa mellé egy szabadrúgásból, majd a 34. percben egy labdaszerzés után Ivacs Gábor mondhatni mesteri emeléssel lőtte be a labdát a hazai hálóba 0-2.
A második félidő elején gyorsan három lett a Harta előnye. Egy lövés után a 48. percben Németh védett egyet, azonban a kipattanót Dunai Rudolf lőtte be a hazai kapuba 0-3. Majd az 55. percben Vincze Dezső nagy lövését kellett védenie Ámannak. Nem sokkal utána újra Vincze próbálkozott, azonban lövése pár centivel mellé ment. A 60. percben Dunai és Madácsi küzdött meg a labdáért. Az alapvonal mellett Madácsi szabálytalan volt Dunaival szemben, így következett egy tizenegyes. A megítélt büntetőt Ivacs Gábor higgadtan értékesítette 0-4. A 69. percben Varga Milán jó húsz méterről elvégzett szabadrúgása ment be precízen a bal felsőbe 0-5. A 89. percben pedig újra Varga Milán volt eredményes, amikor távolról eleresztett lövése a felső lécről a gólvonal mögé pattant 0-6.
A találkozót így nagy arányban nyerte meg a Harta, azonban a hazaiak is igyekeztek helytállni, ami helyzetekben is megmutatkozott. A Harta ezzel a győzelemmel feljött a tabella ötödik helyére, míg az Akasztó az utolsó előtti helyen telel.
AKASZTÓ FC – HARTA SE 0-6
Akasztó FC: Németh – Gémesi, Csányi, Szabó N., Szabó Á., Vincze, Tóth, Márki, Madácsi, Szrenkó, Szabó Zs. vezetőedző: Szrenkó István
Harta SE: Ámann – Zsákovics, Puskás, Báló (Csomor), Fekete, Nagy, Grecu, Mihály (Vajda), Varga, Dunai vezetőedző: Csehi Tamás
Szrenkó István vezetőedző – Akasztó FC:
– Az első félidőben 2-0-ra vezetett a Harta. Nem játszottunk olyan alárendelt szerepet. Megvoltak nekünk is a lehetőségeink. Több volt valamennyivel a Hartának, de nekünk is ott voltak a ziccerek. Összehoztunk két gólt magunknak. Az elsőnél nagyon kár, kétszer vagy háromszor passzoltuk vissza az ellenfél játékosának. Nem tudtunk tisztázni. A második gólnál pedig egy elcselezett labda után kaptunk végül gólt. Kevesen voltunk. Gémesi János sérülten vállalta a meccset. Cserénk nem volt. A második félidőben, megint jött az első öt perces gólunk. Megyünk, van még bennünk valamennyi, hátha tudunk szépíteni és mi kapjuk a harmadik gólt. Majd utána természetesen elég a fiúkban tartani a lelket. Még a második félidőben is úgy gondolom megvoltak a helyzeteink, lehetőségeink. A Harta sokkal jobban használta ki őket. El is fáradtunk.
Gratulálok a játékosaimnak, attól függetlenül, hogy hatot kaptunk. De sokan nem tudják, hogy milyen gondokkal küzdünk folyamatosan. Én gratulálok annak a 11-12 embernek, akik mégis itt vannak. Segítenek a fiataloknak, úgy az idősebb játékosoknak. Annak azért örülök, hogy az én játékosaim nem beszélnek úgy a pályán, mint ahogyan hallottam egy-két játékost beszélni, és ezt nem rosszból mondom. Az én játékosaimat kiemelve, mivel nagyon rossz szériában vagyunk, nem nyertünk mérkőzést. Nem hallottam egy összeszólalkozást sem egész szezonban. Egy rossz szót sem egymáshoz, próbáltak kitartani egymás mellett, próbálták egymást felemelni. Ebben az őszi szezonban ennyi volt. Kilenc sérült, plusz egy játékos fejben feladta. További sok sikert kívánok a Hartának!
Csehi Tamás vezetőedző – Harta SE:
– Egy idény végi mérkőzés volt úgy gondolom mindkét csapat részéről. Most annak ellenére, hogy mi nyertünk. Azért helyén kell kezelni a dolgokat. Voltak szép jelenetek a találkozón és voltak, amivel én nem voltam elégedett. Nekünk ennél sokkal jobban kell még játszanunk, ha el akarjuk érni a céljainkat. Sok munka vár még ránk januárban, mivel nem sok pihenőidő van, már február 22-én kezdődik a bajnokság. Nekünk ez a mérkőzés egy méltó lezárása volt az idei szezonnak, mivel hosszú volt az év. A kupamérkőzések miatt is. Elmaradtak találkozóink emiatt. Hosszú és fárasztó év volt. Most tudunk egy kicsit pihenni, aztán szeretnénk majd ezzel a csapattal olyan eredményt elérni, ami reálisabb lenne. Ez a játékoskeret most sokra hívatott, de azért az egókat és több dolgot lentebb kell venni, hogy céljainkat elérjük a bajnokság végére.
További sok sikert kívánok az Akasztónak!