A negyedik adventi este: Mindenki Karácsonya alkalmával – melyet Kaskantyú Község Önkormányzata szervezett – a polgármester úr köszöntője után megcsodálhattuk az általános iskolások betlehemes játékát, de volt adventi citeramuzsika és Bányai Tamás evangélikus lelkész ünnepi gondolatait is hallhattuk.
A rendezvény kezdetén Újházi Zsolt polgármester szólt a falubeliekhez, aki minden résztvevőnek és szervezőnek köszönetet mondott, majd kitért a 2024-es év értékelésére is, néhány mondatban. Elmondta, hogy idén nagyon sok olyan inger ért bennünket, ami egy kis közösséget is meg tud osztani. Majd a jövőkép fontosságát hangsúlyozta és a kompromisszumképességet Kaskantyú érdekében, mert csak így van értelme az életünknek. A műsort követő szeretetvendégségre is meginvitálta a jelenlévőket.
Majd az általános iskolások betlehemes játékát csodálhattuk meg, akik jelmezekbe öltözve elevenítették meg a Megváltó születésének történetét.
Játékukat követően a Levendula Citerazenekarral adtuk elő adventi műsorunkat, akikkel a Szállást keres a szent család, Jézus ágyán nincsen paplan, Betlehemi csillag csodafényt ád, és az Ó gyönyörű szép titokzatos éj című dalokat játszottuk el.
Még a gyertyagyújtás előtt Bányai Tamás evangélikus lelkész ünnepi gondolatait is hallhattuk, aki Máté 1:21 igeversével köszöntötte a kaskantyúiakat: Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.
Majd így folytatta: „Amikor Mindenki Karácsonyára jövünk össze, visszagondolok gyermekkoromból ezekre az estékre. Ilyenkor a kalács illata jut eszembe, illetve a régi betlehemezések, amikor még házról házra jártunk. Ezt mesélem, tanítom a kis gyerekeknek Bócsán. Azonban azóta sok minden megváltozott, körülöttünk is, és nem csak mi, benne. Sokszor lehet, hogy már nem is tudjuk követni, hogy mi minden történik körülöttünk. Futunk a saját életünk után is, hiszen annyi minden van, amibe próbálunk belekapaszkodni. Ugyanakkor vannak olyan pillanatok, amik megállásra kényszerítenek. Adventnek és a karácsonynak is ez lenne a célja: az elcsendesedés, a várakozás a kínálkozó lehetőségre. Ahogyan József is vállalta, a világtörténelem talán lemagasztosabb feladatát, a kis Jézus felnevelését, úgy ez a rövid ige a mi életünkbe is belekiált. Jézus neve is a szabadulást jelenti, amit kár lenne kihagyni az életünkből. Kedves Ünneplő Közösség, az angyal szavai nemcsak Józsefnek szóltak, hanem nekünk is, hogy Istenhez fordulva fel lehet ismerni, hogy az ünnep nem a tökéletességet jelenti. Ha a felismerés megérinti a szívünket, az segít abban, hogy a várakozásunk ne a rohanásban merüljön ki, hanem valódi csendességet éljünk át karácsony ünnepén. Arra hív minket Jézus születése, hogy ne a saját magunk által kreált elvárások után fussunk, hanem engedjük, hogy Isten szeretete gyógyítson bennünket. Ez az igazi szabadulás és megnyugvás.”
A jelenlévőket forró teával és friss, illatos, meleg rétesekkel vendégelték meg Kaskantyú Község Önkormányzatának munkatársai.
Fotógaléria: