Július 26-án a Solti Ifjúsági Fúvószenekar adott nyári koncertet, amelyre több héten keresztül készültek, egy igazán tartalmas tanév után.
A koncert helyszíne a teljesen felújított akasztói Faluház nagyterme volt az időjárásra való tekintettel. A zenekar karmestere, Nagy Máté konferálta a koncertet, aki szeptemberben vette át a fúvószenekar vezetését. Megköszönte a lehetőséget és a helyszínt Csehi Mártának, a művelődési ház vezetőjének, valamint felkérte Némethné Nagy Nórát, Akasztó jegyzőasszonyát, hogy köszöntse a megjelenteket.

A fúvószenei koncert a színvonalas előadáson kívül igazán változatosra sikerült, hiszen a különböző zenei műfajok mellett a közönség részese volt többféle show elemeknek, kérdezz-felelek játéknak, férfikórusnak és még sok másnak.
Még mielőtt a zenekar színpadra lépett volna, a Solti Junior Band adott elő néhány zeneszámot. Ők, mint utánpótlási tagok, szeptembertől már az ifjúsági zenekart fogják erősíteni. Utánuk következett az ifjúsági zenekar, akik igazán mozgalmas tanéven van túl. Szeptember óta 43 próbán és 19 fellépésen vannak túl. A nyár hátralevő részére még számos úti céljuk van, belföldön és külföldön egyaránt.

A koncert repertoárjában a magyar és nemzetiségi indulók mellett hallhatott a közönség könnyű zenei feldolgozásokat és filmzenéket is egyaránt, amit a megtelt nagyterem közönsége hangos tapssal jutalmazott.
Egy zeneszám vezénylésében részt vett Fuchs Attila, a zenekar alapítója és korábbi karmestere is, aki szeptemberben adta át a feladatot Nagy Máténak.
A ráadás után a zenekar megköszönte, hogy ilyen nagy számban jelentek meg az érdeklődők. A koncert után pedig lehetőség volt a zenekar támogatására is, melyből később az egyenruhák felújítására szeretnének fordítani.
Fotógaléria:





