Augusztus 9-én rendezték meg Tabdin a KertAkadémia rendezvényt, immáron második alkalommal. A KertAkadémia egy szakmai fórum és élményalapú tanulási lehetőség, melyet a fenntartható kertkultúra népszerűsítésére szerveznek. Az idei rendezvény mottója: “Természetközeli kertek – ember és ökoszisztéma harmóniában”.
A rendezvénynek a faluház nagyterme adta a helyszínt. Az érkezettek regisztrálása után a megjelenteket V. Topor Erika okleveles kertészmérnök, az esemény főszervezője köszöntötte, majd Horváth-Hetényi Vivien önkormányzati képviselő konferálta fel a rendezvény menetét.

A rendezvényen szakmai előadásokat tartottak hazai és nemzetközi kertészmérnökök, ökológusok és tájépítészek a fenntartható kertészetről, kerttervezésről és a kert ökológiai szerepéről. Látványos bemutatók keretében ismerkedhettek meg a látogatók a vegyszermentes kertészkedéssel, az évelőágyások telepítésével, a víztakarékos öntözéssel és más kertészeti technikákkal.
Az első előadó Sipos József “Sipos gazda” növényorvos volt, aki az élő talajról és annak sajátosságairól tartott előadást. Őt követte Medve Zsolt, “A Fügés ember”, aki a füge termesztésről osztotta meg hasznos tanácsait a közönséggel. Ezután Zajácz István mesélt a növények táplálásáról.

Az első előadásturnust követően egy szünet következett, ahol a vendégeknek lehetőségük volt fogyasztani a büfében. Az előadások mellett kitelepült számos helyi és vidéki termelő és magánvállalkozó is:
- Rosacert Organic Skicare – Szekszárd
- Julcsi Levendulája
- Tea Together Yumma
- Gourmet & Delicious
- Danuba Garden
- Kertportál
A termelők és kézművesek minőségi termékeinek megvásárlására is lehetőség volt, mint például vetőmagok, palánták, szerszámok, kerti különlegességek, illetve élelmiszer és ital kóstolókat is tartottak. A különböző pontokon lehetőség volt talaj- és növényminták bevizsgáltatására is.

A szünet után a következő előadók meséltek a következő témákról:
- Androsovics Petronella – Csodáskertem magánarborétum – Rózsák
- Kőrös Tamás: Biológiai növényvédelem, természetesen
- Dr. Takács-Tóth Diána: Stresszoldó illóolajok a tudomány tükrében – közérthetően
- Kontor László – Stockosorb vízmegtartó anyag a talajjavításban
Fotógaléria:





