Augusztus 29-én először került megrendezésre Kecelen a Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésében a Nyárzáró Koncert. Az esemény remek alkalmat kínált a nyár lezárására a Kiskőrös Város Fúvószenekara pedig felejthetetlen zenei műsorral örvendeztette meg a közönséget.
A zenekart olyan kiváló vendégénekesek egészítették ki, mint Cseh-Niczky Nikolett, Kothencz Lajos, Ocskai István, Ocskai Roland és Tömösi Tamás.
A koncertet Sipos Béla karnagy vezényelte, míg a műsor konferálását Supka Éva végezte.
 
Kecel Város polgármestere, Benedeczki Tamás is köszöntötte a közönséget egy rövid beszédben, amelyben a közösségi események fontosságát hangsúlyozta, valamint a kultúra és a helyi rendezvények szerepét a város életében.
 
Benedeczki Tamás polgármester
A zenei programot színesítette a Kiskőrösi Mazsorett Együttes Orchidea, Gyöngyszem és a Sarki fény csoportok táncos fellépése, melyek még inkább életre keltették a nyári hangulatot. A mazsorett csoportokat Gubacsi Zsófia és Gmoser György készítette fel.
 
A zenei programot színesítette a Kiskőrösi Mazsorett Együttes Orchidea, Gyöngyszem és a Sarki fény csoportok táncos fellépése
A rendezvényt Kecel Város Önkormányzata támogatta, így a látogatók ingyenesen vehettek részt a színvonalas zenei eseményen, ez is bizonyítja, hogy a városvezetés és a művelődési ház kiemelt feladatának tekinti, hogy a lakosság egyenlő eséllyel kapcsolódhasson be Kecel kulturális életébe.
 
Forrás: Kecel Média Facebook-oldal/ képek, szöveg: Ferró Zsófia

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira