Az idei évben a Sváb Sarok Piknik elnevezésű programnak Császártöltés adott otthont szeptember 13-án, amely során a hagyományápoló gasztronómia találkozott kulturális és sport programokkal. A „Sváb-sarok” négy település – Császártöltés, Érsekhalma, Hajós és Nemesnádudvar – összefogásán alapul, amely célja, hogy megőrizzék a helyi sváb hagyományokat, fejlesszék a turizmust, és kihasználják a térség adta lehetőségeket.

 

Az eseményről Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere elmondta, hogy elsősorban a négy település lakosait várták erre a programra, de tulajdonképpen bárki számára látogatható volt a rendezvény. A programot első alkalommal Érsekhalmán, majd Nemesnádudvaron és a Covid miatti szünetet követően idén Császártöltésen rendezték meg, melyet megtisztelt jelenlétével Bányai Gábor országgyűlési képviselő is, valamint Hajós és Érsekhalma polgármestere.

A központi helyszín a Teleháznál volt, ahol minden adott egy ilyen rendezvényhez. A nap során voltak ügyességi játékok, a sportcsarnokban pedig megküzdött egymással a császártöltési és a nemesnádudvari kispályás labdarúgócsapat. A labdarúgó mérkőzés sportszerű keretek között császártöltési győzelemmel ért véget.

A délelőtt során Kovács Melinda vezetésével sváb lekvárfőzésre került sor, amely során egy hagyományos, régi császártöltési recept alapján mustos-sütőtökös finomság készült. A mindenféle adalékanyag nélkül elkészített lekvárt nagyon különleges ízvilág jellemezte. Az elkészítés során a sütőtököt a falu kemencéjében sütötték meg, majd a mustban megforgatva kezdték el főzni.

A közös babgulyás ebéd elfogyasztása után táncházzal várták az érdeklődőket, amit a Bácska Band tartott. A zenekar jó hangulatot teremtett, melyre kicsik és nagyok egyaránt ropták a táncot.

Az esti programot jól alapozta meg Révész Andrea koncertje, mely közben baráti beszélgetések zajlottak az asztaloknál.

A programot este a bajai Bad Times koncertje zárta rock hangulatban.

A Sváb Sarok Piknik megmutatta, hogy az ebben résztvevő települések együttműködése egyre erősebb, és hosszú távon is együtt tudnak dolgozni, gondolkodni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (93 db kép)
MEGOSZTÁS