Kecelen került sor a pszichiáterek és háziorvosok találkozójára. A november 17-én megrendezett eseményen a Bács-Kiskun vármegye négy kórházának osztályvezetői, helyettesei, valamint a vármegye háziorvosai vettek részt. A cél, hogy megerősítsék és szorosabbá fűzzék a szakmai kapcsolatokat a hatékony munka és betegellátás érdekében.
Dr. Suhajda János, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház frissen kinevezett főigazgatója még keceli háziorvosként tevékenykedett, amikor körülbelül fél évvel ezelőtt felhívta őt dr. Szendi István, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa egy ötlettel: szervezzenek Bács-Kiskun vármegyében egy pszichiáter-háziorvos találkozót a vármegyei kórházak bevonásával, melyen a résztvevők megbeszélhetik a kapcsolódási pontokat, a betegutakat, a betegirányítás lehetőségeit.
– Elkezdtünk gondolkozni azon, hogy kórházanként tartsunk egy-egy találkozót, vagy pedig akár az első legyen egy nagy fórum, ahol a vármegye összes kórházát képviseltetve jelen vannak a pszichiáter osztályvezető főorvosok, helyetteseik, valamint a háziorvosok. Minél több kollégát szerettünk volna elérni, ezért a keceli helyszín volt a legészszerűbb, mert így akár Kecskemét, Baja, Kalocsa vagy Kiskunhalas felől érkeznek a vendégek, senkinek nem kell átszelnie ezt a hatalmas vármegyét – mesélt a szervezésről dr. Suhajda János.
Dr. Szendi István osztályvezető főorvos, egyetemi docens, szakfelügyelő főorvos, MPT vezetőségi tag, MOK Pszichiátriai csoport tagja, az ötletgazda elmondta, az esemény apropóját az adta, hogy kicsit fogynak az erőforrásaik, kevesebben vagyunk a szakmában, mint szeretnénk, és amennyire szükség lenne.
– Ezért tartom fontosnak, hogy szorosabbra fűzzük a szakmai kapcsolatainkat. Hogy tudjuk segíteni egymás munkáját, és hatékonyabbak legyünk. A nagy kép az, hogy a pszichiátriai betegek ellátása a világon nagyon súlyos hiányosságokat szenved. Globálisan a betegek 70-80 százaléka nincs jól ellátva, jelentős részük nem diagnosztizált, a diagnosztizált betegeknek jelentős része pedig nincs megfelelően kezelve – mondta dr. Szendi István.

A kiskunhalasi kórház pszichiátriai osztályának vezetője kiemelte: szakterületükön fontos jellegzetesség, hogy a betegek egy jelentős része nem a pszichiátrián jelentkezik közvetlenül, hanem a háziorvosoknál.
– Nemzetközi és hazai tapasztalatok mutatják, hogy a munka frontvonalában az elsődleges ellátásban dolgozó háziorvosok vannak, hiszen ők általános, mélyreható tudással rendelkeznek minden betegség terén. Az ő képzésük pszichiáterek, szakorvosok által nagyon jelentősen meg tudja növelni a betegségek felismerésének eredményességét és a kezelést. Nagyon sok kezelési metódus van, amit maguk is végre tudnak hajtani, de az ő rendszerük is energiahiányos, tehát nekünk is vissza kell segíteni őket ahhoz, hogy elláthassák ezt a munkát. Hiszen minden szakma részben tőlük várja a segítséget és a támogatást – foglalta össze a pszichiáter-háziorvos szimbiózist dr. Szendi István.
Ezért van szükség ilyen szakmai találkozókra, hogy a résztvevők megoszthassák egymással bevált gyakorlataikat, tapasztalataikat. A tervek szerint ez egy folyamat, a jövőben igyekeznek az elhangzottakat beépíteni munkájukba, majd összegzik a tapasztalatokat, felmérik a hatékonyságot. Ha pedig szükséges, változtatnak. Így lesz ez egy jövőbe mutató műhelymunka a kórház és a háziorvos közötti hatékony együttműködés, és főképp a betegek érdekében.
Szöveg: Csenki Csaba
Fotók: Varga Eszter
Forrás: Kecel Média Facebook oldal
További képek:





