November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A könyvbemutató a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezésében valósult meg. Lezsák Sándor szerzővel ezúttal írói minőségében beszélgetett Hajagos Csaba történész, a Kecskeméti Katona József Múzeum történeti-néprajzi osztályvezetője. A jelenlévőket a szervezők nevében Kállainé Vereb Mária, nyugalmazott könyvtárigazgató, egyesületi elnök köszöntötte. Az eseményen közreműködtek a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület újonnan alakult tagozatának, a Kun Félegyházi Körnek tagjai, Fekete Beatrix, Kisné Juhász Ilona és Szűcs Tamás, akik előadásukkal bepillantást nyújtottak a mű történetébe, megadva ezzel az esemény alaphangulatát.

 

Lezsák Sándor József Attila-díjas író regénye a Habcsók, majdnem brutális komédia a 17. század végének világába vezeti az olvasót: a történet az 1690-es évek Berethalmán játszódik, a mai Erdély területén. A cselekmény egy különleges, történeti szempontból is figyelemre méltó jelenség köré épül: a településen három évszázadon át mindössze egyetlen válás történt. Ennek magyarázata az úgynevezett „válószoba” hagyománya volt, ahol a szakításra készülő házaspároknak puritán körülmények között, kötelező jelleggel kellett együtt eltölteniük néhány napot, mielőtt végleges döntést hozhattak volna.

Hajagos Csaba történész kérdésére válaszolva a szerző elárulta: a történet eseményei és szereplői nagyrészt valós élményekből, személyes tapasztalatokból táplálkoznak. Az alkotás legfőbb mozgatórugója egy mélyen megélt tehetetlenségérzés volt, amely akkor kerítette hatalmába, amikor szűkebb baráti körében egymást érték a válások. A történet megírása számára a feldolgozás és a belső feszültség feloldásának eszköze lett.

A mű mindemellett hiteles korrajzként is olvasható: megeleveníti egy 17. századi, szászok, magyarok és székelyek által lakott mezőváros mindennapjait, társadalmi viszonyait, erkölcsi rendjét és együttélési mintáit.

A program végén tombola is színesítette az estét, a nyertesek pedig ajándékként vehették át Lezsák Sándor új könyvét.

Kiskunfélegyháza, 2025.11.28.
A közleményt kiadta:
Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum
Bács-Kiskun 4. vk. választókerületi iroda
Fotó: Ujvári Sándor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (8 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira