2026-ban is áprilisban indul a szezon a Kecskeméti Kisvasút & hajtánypályán. A legnagyobb újdonság idén, hogy hosszas előkészítés után, minden engedélyt beszerezve, remélhetőleg még a tavasz folyamán elindulhat a rendes mozdonyos kisvasúti közlekedés az első szakaszon, Kecskemét KK és Törökfái állomások között.
A mozdonyos vonatok közlekedtetését megelőzően és azt követően a hajtányos programok is ugyanúgy elérhetőek lesznek, sőt, idén már egyre nagyobb távon fogjuk használni a 148-as KecskemétKK – Kiskőrös KK vonalat is, aminek az első hivatalos programja 2026. május 1-jén lesz, a Helvéciai hajtányos nap. Egy évvel ezelőtt kezdték meg a 148-as vonal (Kecskemét KK – Kiskőrös) rendbetételét a két vonal szétágazásánál egy hiányzó sínszál pótlásával, ekkor nyílt meg az “út” Helvéciáig. A pálya takarítása folyamatosan zajlik, idén szeretnének Orgoványig eljutni – tájékoztatta hírportálunkat Csőszi Viktor.

Az idei első, motoros hajtányjáratok menetrend szerinti közlekedése április második szombatja, vagyis április 11., amelyre az
online helyfoglalás már elérhető. A motoros hajtányjáratok korlátozott befogadóképességűek, így ezekkel való utazásra továbbra is előre kell helyjegyet foglalni. Ugyanezen hajtányjáratokkal kérhető különjárati utazás is a hét bármely napján, egyszerre max. 25 főig előre egyeztetett időpontban és távolságban osztálykirándulás, céges csapatépítő, családi program céljából.
Bugac állomásról pedig továbbra is bárki által bérelhetőek kézzel, lábbal hajtható hajtányok, amelyeket óradíjban lehet kölcsönözni, és menni vele a nyílt pályán. Van lehetőség kombinálni motoros hajtánnyal utazással, ezt a iskolai osztályok is előszeretettel szokták választani.
A hajtányos napok pedig adott településre való “kitelepüléseik”, ahol a motoros hajtányokkal kicsi összegért, rövidebb (kb. 3-3km) távon lehet kipróbálni ezt az Európában is egyedülálló lehetőséget. Illetve oda a sínbiciklit és egy kézi hajtókát is el szoktak vinni, hogy amíg a motoros hajtányokra várnak az érdeklődők addig ezeket is ki lehet próbálni.
Hajtányos napok idén Helvécia, Kiskunmajsa-Szank (egy napon) Bugacon és Orgoványon is lesznek.