Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1596-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Az a sofőr, aki 50 helyett 122 km/h-val ment, 312.000 forint bírságra számíthat.
Az egyenruhások huszonnégy olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak, hatan balesetet is okoztak. A jogsértő sofőrök ellen eljárás indul, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják. Vármegyénkben egy hét alatt 67 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben huszonnyolcan sérültek meg és egy személy életét vesztette.
Dávodnál, az 5151-es számú úton közlekedett egy személygépkocsi június 27-én 20 óra 50 perc körül. Az út 9. kilométerénél, egy kanyar után feltehetően egy őz keresztezte az úttestet, ami miatt a sofőr balra kormányozta a járművet. Az autó letért az útról, a vízelvezető árok partjának ütközött, majd az úttestre sodródva az oldalára borulva állt meg.
A hátul ülő három utas nem használta a biztonsági övet, ezért kirepültek az autóból. Egyikük, egy 15 éves fiú újraélesztését a helyszínre érkező rendőrök kezdték meg, ám sajnos nem jártak sikerrel, a fiú a helyszínen életét vesztette. A másik két fiatal, egy 17 és egy 21 éves fiú, súlyosan megsérült. Az elöl ülő utas, aki használta a biztonsági övet, könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérülteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A passzív biztonsági eszközök nem a baleset elkerülésében, hanem a következmények súlyosságának csökkentésében játszanak szerepet. Aki nem használja a biztonsági övet, egy ütközés vagy borulás során könnyen kirepülhet a járműből, ami végzetes sérülésekhez vezethet.
Tegyen a saját és utasai biztonságáért, mindig kösse be a biztonsági övet, hiszen mindenkit hazavárnak!
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Szöveg, fotók: police.hu





