Németh Doroti vidám és színes életképeket varázsol a felújított akasztói óvoda padjainak alapjaira
Az elmúlt napokban, akik Akasztón a Szent István utcai, nemrégen átadott új óvoda és bölcsőde felé jártak láthatták, hogy egy fiatal lány szorgosan dolgozik az óvoda régi kerítésének alapján. Ő Németh Doroti, aki az...
A gyermekeket ünnepelték a BKM PSZ korai fejlesztés családi napján
Június 19-én délelőtt családi napot szervezett Erdőtelken a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat korai fejlesztés munkacsoportja. A rendezvény kezdetén Gmoser István önkormányzati képviselő is köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki a sikeres megvalósítás reményében,...
Több korcsoportban rendeztek úszóversenyt Kiskőrösön
A kiskőrösi tanuszodában utánpótlás korú fiatalok részére rendeztek június 17-én úszóversenyt, amely során az általános, valamint középiskolás és az óvodás korosztályokban mérték össze tudásukat az indulók. A délelőtt folyamán az iskolások, délután pedig az...
Több százan mulatták át az éjszakát a második Zick-Zack Emlékdiszkóban
Nagyon sokan kapták össze magukat június 15-én, szombaton este, hogy sorba állhassanak a soltvadkerti piactér bejáratánál egy újabb időutazásra.
Nem volt kérdés az ismétlés, így több százan vettek részt kicsik és nagyok a Zick-Zack Emlékdiszkó második...
Szezonzárót rendeztek a soltvadkerti utánpótlás labdarúgóknál
A Soltvadkerti TE igazolt versenyzőinek a számát tekintve a labdarúgó szakosztály tekinthető a legnépesebbnek. A felnőtt gárda mellett több korosztályban is van utánpótlás csapata a klubnak és összesen mintegy 170 játékossal rendelkeznek.
A korábbi évek...
Gyerekek éneke és a zongora hangja töltötte be a keceli templomot
,,Isten-szőtte óriási dallam..."
Csodálatos koncert részese lehetett mindenki, aki a június 10-én, hétfőn este ott volt a keceli templomban. Illésné Márin Éva gyermekkórusa és dr. Schindler Regina zongorajátéka tette felejthetetlenné a ,,Tavaszi Koncert" néven megtartott...
A III. Karol Wojtyla Kupán mérkőztek meg egymással a fiatal kézilabdázók és labdarúgók
Harmadik alkalommal rendezték meg Kecelen, a felújított városi sportcsarnokban a Karol Wojtyla Kupát általános iskolák részére június 6-án és 7-én.
A két napos tornán két sportágé volt a főszerep. Június 6-án, csütörtökön a kézilabda mérkőzések...
Amerika-napot rendeztek a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban
2024. május 28-án Amerika-napot rendeztek a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban, mely rendhagyó testnevelésórával, Spelling Bee versennyel, lapbook kiállítással és filmek értékelésével, kosárlabda bajnoksággal vette kezdetét.
Ezen egyedülálló rendezvénysorozat által az Amerikai Egyesült Államok budapesti...
Látványos tanévzáró táncgálát rendeztek Csengődön
A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Csengődi Tagintézményében immár negyedik tanéve, hogy a testnevelésórák keretében a táncművészet alapjait sajátíthatják el a gyerekek a Spirit Alapfokú Művészeti Iskola által, Geiger Vivien táncpedagógus koordinálásával.
A péntek esti...
11 gólos győzelemmel ünnepeltek bajnoki címet a kiskőrösi U18-as fiú kézisek
A Kiskőrösi KSK utánpótlás csapatai közül az U18-as gárda az országos korosztályos bajnokságok közül az FU18 III. osztályának D csoportjában szerepelt. Az együttes az alapszakaszban elért jó eredményeknek köszönhetően a legjobb négy között a...