VIDEÓ| Fejlesztések, sikeres nagyrendezvények és megújulás jellemezte a 2024-es évet Kiskőrösön
Az elmúlt évben az energetikai fejlesztések határozták meg Kiskőrös életét, melynek eredményeként várhatóan nagymértékben csökkennek majd városunk költségei. Emellett a nagyrendezvények is sikerrel zajlottak, valamint megalakult az új képviselő-testület is. A Kiskőrös TV-nek adott...
Innováció és stabilitás: Interjú a Z-OIL cég vezetőjével
2019 óta sok minden történt a nagyvilágban, ami hatással volt a kisebb közösségekre, közvetlen környezetünkre. A Kiskőrös, Piac tér 12. szám alatt található Z-OIL Kenőanyag forgalmazó Kft. eddigi termékkínálata mellett egészen más irányvonalat hozott...
Civileknek köszönhetően idén is több mélyszegénységben élőnek tudott segíteni a Rászoruló Magyarokért Egyesület
Hat éve működik hivatalos szervezeti formában a Rászoruló Magyarokért Egyesület, akik a nehézségek ellenére sem adják fel és igyekeznek ott jótékonykodni, ahol csak tudnak. Szerencsére sok vállalkozó, illetve civil segítőjük akad, akiknek köszönhetően ott...
Hetedik helyen zárták az őszi szezont a soltvadkerti labdarúgók
A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Soltvadkerti TE Soltút gárdája számára az őszi szezon utolsó fele nem sikerült jól, hiszen a fiúk öt mérkőzésen mindössze két pontot szereztek. A csapat a Kiskőrösön 1-0-ra...
VIDEÓ| Az óév eredményes volt az olyan kistelepülések számára is, mint Páhi
A település polgármestere, Petz János számolt be hírportálunknak a községben történtekről.
A Kiskőrösi Járás egyik kistelepülése 750 millió forintos költségvetéssel kezdte meg a 2024-es esztendőt, ezért jó hír, hogy jelentősen, mintegy 40 százalékkal javultak a...
Videóinterjúban számolt be Csengőd polgármestere a település 2024-es évéről
Pivarcsi Csaba polgármester a sikeresen lezárult fejlesztések mellett a településen zajló közösségi életet is méltatta.
Mintegy 500 millió forint összköltségvetésből gazdálkodott Csengőd tavaly. Rövidesen lezárul a közbeszerzési eljárás Csengőd közvilágítás korszerűsítési projektjével kapcsolatban.
Csengőd életében is...
A Kiskőrösi Óvodákban minden a gyermekekről és a velük kapcsolatban állókról szól
Interjú Csatlós Erzsébettel, a Kiskőrösi Óvodák igazgatójával a 2024/2025-ös nevelési év első feléről, a tagintézmények programjairól, a címekről, melyeket elnyertek, céljaikról és a jövőképről.
- Milyen célokkal, szemlélettel kezdték meg a 2024/2025-ös nevelési évet a...
VIDEÓINTERJÚ| Fülöpszállás is sikeresen zárta az óévet a polgármester beszámolója szerint
A községben több fontos beruházás valósult meg, elsősorban az oktatás-nevelés terén, de a vasútfejlesztés is nagyban befolyásolta a tavalyi gazdálkodási lehetőségeket. Gubacsi Gyula polgármesterrel beszélgettünk.
Az előző év februárjában kezdte meg működését a bölcsőde Fülöpszálláson,...
Sikeres évet zárt Császártöltés az óévben: Videóinterjú Stalter Judit polgármester asszonnyal
A vira.hu év végi videóinterjújában Császártöltés település polgármestere részletesen beszámolt a 2024-es év fejleményeiről, rendezvényeiről, valamint a közeljövő fejlesztési elképzeléseiről is mesélt.
A község 750 millió forintos költségvetésből gazdálkodhatott a 2024-es évben, ebből 150 millió...
VIDEÓ| Az új kiskőrösi Revaló Pál Közösségi Központ (REPA) sikerrel zárta az óévet
Számos Kiskőrösön megrendezett nyilvános és családi eseménynek, kezdeményezésnek adott és ad otthont az új kiskőrösi létesítmény.
Tavaly áprilisban nyitotta meg kapuit Kiskőrös legújabb közösségi központja, amely a Civil Közösségi Szolgáltató Központot is működtető Főnix Kulturális...














