Fiataloknak rendeztek horgásztábort a Vadkerti-tónál
Nagy hagyománya van a Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület szervezésében megrendezett Nyári Ifjúsági Horgásztáboroknak, melyre idén 13. alkalommal várták az érdeklődőket. A horgászegyesület augusztus 5-9-ig tartotta meg idei horgásztáborát, melynek most is a központi helyszíne a...
Debrecenben szerepeltek sikeresen a kiskőrösi fiatal labdarúgók
A Kiskőrösi LC utánpótlás csapata közül az U8-as gárda Debrecenben szerepelt a 34. Karnevál Kupán. Az eseményt augusztus 10-11-én rendezték meg, amely Magyarország egyik legjelentősebb utánpótlás labdarúgó tornája a 7-15 évesek számára.
A tornán a...
Szezonindító Nyári Asztalitenisz Kupát rendeztek Tázláron
Augusztus 10-én és 11-én immár XII. alkalommal gyűltek össze a térség pingpongosai Tázláron a Nyári Kupán, amely a régió legnagyobb községi asztalitenisz versenye.
Idén 53 fő részvételével annak ellenére is, hogy más helyszínen is rendeztek...
Támogatást kaptak a sikeres, fiatal kiskőrösi horgászok
A kiskőrösi Balogh Zsófi és Brada Bence már kisgyermekkoruk óta horgásznak. Eleinte mind a ketten otthon a kerti tóban „békára” pecáztak. Azóta sok minden történt velük, „felnőttek”, de a szenvedélyük megmaradt és amikor idejük...
Fotókiállítás nyílt az akasztói futball történetéről
2024. augusztus 9-én pénteken este különleges kiállítás megnyitóra várták az embereket Akasztón a helyi könyvtárba, ugyanis múltidézésre nyílt alkalmuk azoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel ezt a fotókiállítást. A téma az akasztói labdarúgás volt, melyből egészen...
Többfunkciós lesz az új Rajz Attila Jégpálya
A Magyar Jégkorong válogatott férfi felnőtt csapata ott van a világ elitben, tehát a legjobb 16 között, míg a lányok a legjobb 10 között teljesítenek. Céljaik között szerepel, hogy az A csoportban maradhassanak, de...
Lassan végéhez ér a Pintér Kupa idei sorozata
A 2024-es év Pintér Kupa sorozat V. fordulóját tartották az elmúlt hétvégén a Kecel Ringen, ami a meghirdetése ellenére csak egynapos lehetett.
A kicsit több mint 70 nevezőnek egy rögtönzött rajtráccsal, fordított menetiránnyal és feszített...
Kialakult a Kiskőrösi LC edzői stábja
A Kiskőrösi LC vezetése a nyár során már készült a háttérben az új bajnoki szezonra. A különböző korosztályos csapatoknál folyamatban van a játékoskeretek kialakítása és összeállt az edzői háttér, akik majd a szakmai munkáért...
Lezárult a Strandbirkózó Országos Bajnokság
A Vadkerti-tónál került megrendezésre július 28-án a Strandbirkózó Országos Bajnokság idei harmadik, záró fordulója. A küzdelmek a strand homokos pályáján kialakított két küzdőtéren folytak a nap során.
Az esemény megnyitója alkalmával a szervezésért felelős Soltvadkerti...
Hatodik alkalommal került megrendezésre a Vadkerti-tó Futóverseny és Mesterhármas
2024. július 27-én már hatodik alkalommal került megrendezésre a Vadkerti-tó Futóverseny és Mesterhármas. Az idei évben is a GO!!! Sportegyesület szervezésében jött létre az esemény, melyen több táv közül is választhattak a futók. Míg...














