Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján

 

-Hirdetés-

Kiadós esővel fogadta a megemlékezni szándékozókat a Nemzeti Összetartozás Napján az időjárás. Amikor 18:00-kor megkezdődött a emlékmise a katolikus templomban, még nem gondolta senki, hogy az Országzászlónál meghirdetett megemlékezés kezdetére eláll az eső. Szerencsére az időjárás végül kegyeibe fogadta a jelenlévőket.

19:00-kor szép számú érdeklődő jelent meg a 2004-ben újraépített Trianon emlékműnél. A Himnusz közös eléneklését követően, rendezvény házigazdája, a kiskőrösi Önkormányzat Művelődési, Közoktatási és Sportbizottsága nevében, Szedmák Tamás elnök köszöntötte a jelenlévőket, elhangzott Reményik Sándor Nem nyugszunk bele című költeménye. Ezt követően Turán István történész megemlékező beszéde következett, amelyet nagy tapssal köszönt meg a közönség.

A koszorúzást követően a jelenlévők közösen elénekelték a Szózatot és a Székely himnuszt.

Az eseményről készült fotókat, a cikk alatt tekintheti meg!

fotókat késztette: Volák Judit

MEGOSZTÁS