Már látogatható Kiskőrösön a János Vitéz Látogatóközpont

Kiskőrös új turisztikai látványosságában Petőfi Sándor: János Vitéz című történetét követhetjük végig interaktív formában, informatikai szoftver és színházi díszletek segítségével. Az országban egyedülálló turisztikai látványosság, hiszen nem csak elmeséli a látogatóknak János Vitéz történetét, hanem, részeseivé válhatnak a kalandnak.

-Hirdetés-

A vendégek a játék kezdetén táblagépeket kapnak, melyek egyrészről tájékoztatják őket az instrukciókról, valamint segítségükkel játékos feladatokat oldhatnak meg útjuk során a gyönyörűen berendezett díszletek között.

Minden szoba egyedi, ajtók választják el őket egymástól, az újabb színtér pedig az ajtók záródásával indul. Az interaktív kaland a patakparti jelenettől egészen a tündérországi jelenetig tart.

A látogatók egyszerre 5 fős csoportban léphetek be a labirintusba, ahol egy játék jellemzően 25-30 percig tart. A kiállítás elsődleges célközönsége a negyedikes és annál idősebb gyerekek, de várják a felnőtteket is. A labirintuson kívül az emeleten múzeumpedagógiai „játékkaszinó” is működik az alábbi elemekkel: 3D puzzle, társasjáték, kódfejtő, stb.

További hasznos információ, hogy az egyéni és csoportos belépők mellett lehetőség van kombinált belépőjegy vásárlására ebben az esetben mind az öt létesítmény (a látogatóközpont mellett a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Szlovák Tájház, Néprajzi Látványtár) kedvezményes áron tekinthető meg.

A látogatás fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak, hátrányos helyzetűek számára ingyenes, továbbá a kiállítás megtekintése a mozgáskorlátozottak számára alternatív útvonalon lehetséges.Csoportok számára előzetes időpont egyeztetés szükséges, 15 fő felett kedvezmény biztosított.

A kiállítás megtekintéséhez kényelmes, lapos talpú cipő viselése ajánlott.A kedvezmények igénybevételéhez a jogosultságot egyértelműen alátámasztó igazolvány, illetve fényképes igazolvány felmutatása szükséges!
A látogatóközpont folyamatosan várja a vendégeket.

Csoportok az alábbi számon jelentkezhetnek: +36/ 20 230 4442

MEGOSZTÁS