Egészségnap mozgással Kiskőrösön

Egészségfejlesztési program címen elnyert pályázati erőforrásból valósulhatott meg október 22-én, az Ősszel is fitten! címet viselő egészségnapi rendezvény az Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából a Petőfi Általános Iskolában.

-Hirdetés-

A szervezők Horváth-Huber Tímea és Kovács Nikoletta kitettek magukért, igen változatos programot állítottak össze, ahol minden korosztály kipróbálhatja az egészséges életmód ezen lehetőségeit. A felkért trénerek pedig lehetőséget biztosítottak módszerük megismeréshez, mellyel megpróbálnak minket az egészséges életmódra ösztönözni.
Minden érkező látogató tombolát kapott, melyet délután 3 órakor sorsoltak Béres Alexandra segédletével, aki a sorsolást követően aerobic edzést is tartott.
A gyerekek a kis tornateremben felállított hatalmas légvárban tarthattak a nap folyamán „testedzést”.

A nap 9 órakor Varga Eszter jóga oktató 55 perces edzésével indult. A jóga alapja az önuralom, a lényege a fegyelmezettség mind a test, mind az elme vonatkozásában. Ma a jógának igen sok változata ismert, nálunk szinte minden ága elérhető. A jóga mindennapos gyakorlása önmagában is hasznos, javítja az egészséget, jó közérzetet teremt, mentális megtisztulást hoz és az életminőség javulását eredményezi.

A jógát Kangatraining követte, amelyet az egyik szervező maga Horváth-Huber Tímea mutatott be, szintén 55 percben.

A Kangatraining lényege, hogy az anyukák a gyerekekkel együtt egy erre a célra kialakított hordozó segítségével együtt mozognak. A kangatraining segít a szülés utáni regenerációban, a has-és a gátizmok megerősítésében és az állóképesség javításában, miközben a babák az anyukájukkal együtt mozognak. Timi szeptember óta tart kanga edzéseket Kiskőrösön.

A következő edzésprogram az igazán kicsi korosztálynak szólt, melyet Polerecki Ildikó tartott, kölyökfitness/ gyermek aerobik címen. Rendkívül fontos, hogy már óvodás és iskolás korban megszerettessük a gyerekekkel a mozgást. Különösen alkalmas erre a zenés mozgásforma. Rengeteg szülő keres zenés, táncos mozgáslehetőséget csemetéi számára. Ildikó 2 korosztályban foglalkozik gyerekekkel 3-7 és 7-10 éves korig.

11.30-kor kezdődött a Life Style E-fit Szalon jóvoltából preventív gerinctréning dinamikus jógával.

E-fit avagy elektro fitnesz nyújtotta edzésprogram segít a túlsúlyproblémákkal, a kötőszöveti rendellenességekkel küzdő embereknek, illetve sok izomsorvadásos megbetegedésre megoldást jelenthet. A preventív gerinctréning lényege, hogy elsajátítsuk a helyes testtartást, a tartáshibák kijavítását, fontos szerepe van a gerincproblémák megelőzésében. Ezért kombinálható össze szorosan a jógával.

12:30-kor Crosstraininget Hachbold Nóra „vezényelte le”, a Fivestar Fitness jóvoltából. Az utóbbi időben a klasszikus értelembe vett edzőtermi, súlyzós vagy gépes edzéseket felváltották a saját testsúllyal végzett gyakorlatok. Ezek legalább annyira nehezek, mint ha kemény súlyokat kéne emelgetni, ugyanakkor gyönyörűen formálják a testet. A crosstraining szó szerint keresztedzést jelent. A crosstraining nagy előnye a hagyományos fitneszteremben végzett edzésekkel szemben az, hogy itt az eszközigény igen csekély, valamint a szabadban is könnyedén végezhetők a gyakorlatok. Az edzések jelentős része saját súllyal végzett gyakorlatokból épül fel.

Capoeira és Pilates volt a következő mozgásforma a Fritti Sport bemutatásában. A pilates tornák során javul a testtartásod, fokozódik a tested stabilitása és a koncentrált ki és belégzések hatására belső nyugalomra és harmóniára találsz. A capoeira egy brazil harcművészeti tánc, amelyet a rabszolgák alakítottak ki. Fürge, trükkös mozdulatok jellemzik; gyakran közel a földhöz, vagy kézen-/fejen állva művelik, mindig zenére táncolnak. Egyes verzióiban sok akrobatikus elem található.

15 órakor kezdődött a tombolasorsolás, melyekkel fitnesz bérleteket, kuponokat lehetett nyerni, illetve Béres Alexandra saját könyv és dvd felajánlása is kisorsolásra került. A sorsolást követően Béres Alexandra egy fergeteges aerobic edzést tartott.

Az egészségnapot a ShredX Fitness zárta gerinctornájával Tagai Tímea gyógytornász bemutatásával. Érdemes megemlíteni, hogy a ShredX Fitness nem csak egy szimpla edzőterem, hanem a Life Fitness márka legnagyobb bemutatótermével is büszkélkedhet.

A gerincprobléma ma már szinte civilizációs ártalom, amely az ülő életmód, a helytelen testtartás következtében alakul ki. Az emberek 80%-a találkozik valamilyen gerinchez kötődő problémával élete során, gyakori a derékfájdalom, ezért nagyon fontos hogy figyeljünk oda rá.

Igazán eseménydús egészségnapon vehettek részt a ma idelátogatók. A szervezők szerint a rendezvény sikeres volt, a látogatóktól pozitív visszajelzéseket kaptak. Jövő tavasszal várható a folytatás az egészségmegőrzés jegyében.

A trénerek elérhetőségei:

Mindenkit megtalálsz a facebook oldalon is!

  • Varga Eszter elérhető a 06/70/614-9561-es telefonszámon, illetve Jóga, Masszázs, Terápia-Kiskőrös facebok oldalán
  • Horváth-Huber Tímea kangatraining.hu, a 06/70/322-6725
  • Polereczki Ildikó kölyökfitness 06/70/613-3768
  • Life Style E-fit Szalon 06/30/637-5205, Kiskőrös, Petőfi út 4.
  • Fivestar Fitness Crosstraining Kiskőrös, Kossuth u.
  • Fritti Sport Capoeira és Pilates 78/415-546, Kiskőrös, Alkotmány u. 18.
  • ShredX Fitness Kiskőrös, Petőfi S. u. 53. 06/20/287-0282

-Lami Anita-

Fotók: Lami Anita, Kökény Johanna

MEGOSZTÁS