A SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola fiatal növendékeinek rövid, színvonalas produkciójával kezdődött Dr Szigethy Gábor „1956 – A feltámadás reménye” című kiállítása a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum emeleti galériájában.
2016.október 23-án 16 órakor a forradalom kitörésének emléknapján Dr Szigethy Gábor a nyitó beszédében sok saját emléket felidézett az ’56-os forradalom kapcsán, amelyekkel érzékeltette, hogy a forradalom idejében készült fotók mindig több, mögöttes tartalommal bírnak, mint amennyit az ember lát belőle. Ugyanezt mondta a történelemről is, hogy az sokkal több, mint amennyit olvashatunk róla, hiszen a forradalom éveit követően is bizonyos, a témában írt dokumentumokat csak külön engedéllyel lehetett megtekinteni.
Fontosnak tartja a múlt megismerését, ezért is mutatja be saját gyűjteményét, ahol nem csak sajtóhíreket, hanem például az akkori Irodalmi Újság néhány oldala is megtekinthető.
Az 1956-os szomorú-vidám eseményről ő maga is írt köteteket, amelyeket a helyszínen dedikált.
A kiállítás moderátora Kispálné dr. Lucza Ilona, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója volt.
A kiállítás 2016.november 30-ig tekinthető meg.
Fotók: Orcsik Zalán